Létrehozva: 2021.04.18.

Csank János a koronavírusról: ez hiányzik legjobban a fociedzőnek

A korábbi kapitány egy éve nem hitte volna, hogy megfertőződhet a járványban.

A járvány elején nem hitte volna, hogy elkapja a koronavírust, de szerencsésen túl van a fertőzésen Csank János. A 74 esztendős fociedző rendszeresen sportol, kiváló kondiban van, ezért is döbbent meg az ország, amikor be kellett feküdnie a váci kórházba. Felépült, s ha lassan is, de újra elkezdett futni, valamint folytatta a munkát a váci focicsapat szakmai igazgatójaként. A Vácot és a Ferencvárost is bajnoki címig vezető tréner a Ripost7-nek adott interjút.


MTI Fotó: Kollányi Péter

- Kezdjük a legfontosabbal! Hogy érzi magát a fertőzés után?

Szerencsére jól. Most ugyan kicsit elment a hangom, de biztosan azért, mert kiabáltam az edzésen. Tüneteim már nincsenek, próbálom visszahozni a versenysúlyom. Jó kondiban voltam mindig, főleg izomból veszítettem súlyt. Meg is lepődtem mikor felhúztam a nadrágom és lógott rajtam, 75 kilóról lementem 69-re.

- Sportos élete miatt mondhatjuk azt, hogy ön az élő példa arra, hogy mindenkire veszélyes lehet a kór?

Így van, ezt már én is beláttam. Pedig egy éve, a járvány kezdetekor hanyatt estem volna, ha valaki azt mondja, hogy engem bármilyen járvány is leterít. Sőt, azt se gondoltam volna, hogy egy esztendő múlva is ez lesz a téma. Minden tiszteletem a világ összes orvosáé, kutatójáé, de egyelőre még nem találták fel az igazi csodaszert. Legalább a járvány végét jó lenne látni, hogy mikor jön el. Az oltásokon túl vagyok, kétszer is megkaptam. A játékosaim a válogatottban kínai mesternek, „Csánk Ján Csi”-nak becéztek, nem is kaphattam ezek után mást, mint a kínai vakcinát.

- A fertőzés után mennyi időre kellett lemondania a sportolásról?

A napi munkába szinte azonnal beszálltam, habár nem mondom, mintha hamarabb elfáradtam volna. Jólesett kicsit ledőlni, vagy az asztalra feltéve a lábamat tévézni. Április elején pedig elkezdtem a laza futást, ami az esetemben hat-hét kilométert jelent. Aztán ha összekapom magam, akkor jöhet napi 13 kilométer a Sajó mellett.

- A vadászatra is jut idő?

Lehetőség az lenne rá, épp most hívott Kemény Dénes barátom, hogy menjünk szalonkára vadászni. Persze a vadászatban is egyre több a szigorú szabály és a koronavírus sem könnyített a dolgokon.

- Mi az, ami legjobban hiányzik a járvány előtti életéből?

A szabadság, nehezen viselem a bezártságot. Szerencsém van, hogy dolgozhatok, de emellett sok más nincs. Edzés után szívesen beülnék egy kávéra, teára, vagy ebédelni. Ez most nincs. Egyedülálló vagyok, főzni nem tudok, bár állítólag a zacskós leveseim piszok jók tudnak lenni. Ételt rendelni nagyon nem szeretek, de most erre fanyalodok. Ezért is lesz jó a nyitás, hogy végre el tudjunk menni egy kávézóba, vagy étterembe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit