Létrehozva: 2020.02.23.

Csodát tett a pályamunkás! Nem hitt a szemének a közönség

Történelmi pillanatnak voltak szemtanúi a nézők Torontóban.

Mindkét kapusa megsérült a Carolina Hurricanes hokicsapatának a Toronto elleni mérkőzésen, ezért egy vésztartalék, David Ayres állt a kapuba a második harmadtól. A 42 éves Ayres civilben pályamunkásként dolgozik, egészen pontosan ő vezeti a csarnok jégfelújító járgányát.

Az NHL-ben minden csarnokban kötelesek nevezni egy vésztartalékot, akinek nincs profi szerződése, és váratlan helyzetekben a pályán lévő két csapat bármelyike használhat. Az ilyen játékos amatőr státuszú, és rendre civilben üldögél a lelátón, hiszen meglehetősen ritkán kell játszania.

David Ayres Fotó: Twitter

Ezúttal a sérülések miatt szükség volt rá, és Ayres csodát tett, mindössze két gólt kapott, és történelmet írt. Ő lett az NHL történetének első olyan vészkapusa, aki meccset tudott nyerni, ugyanis a Carolina 6-3-ra győzött. Habár Torontóban játszották a mérkőzést, a hazai közönség a vereség ellenére is felállva tapsolta a pályamunkás kapust, akinek élete álma valósult meg azzal, hogy az NHL-ben védhetett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint