Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.22.

Drámai vallomás, Epres Panniról beszélt Kemény Dénes

Kemény Dénes az utóbbi másfél évben egyre ritkábban találkozott Benedek Tiborral.

A magyar vízilabda-válogatottat három olimpiai aranyig vezető Kemény Dénes a Kiskegyednek elmondta, miért nem meri most keresni Benedek Tibor özvegyét, Epres Pannit. Az egykori szövetségi kapitány úgy véli, most nem lenne helyes, ha ő kezdeményezne.

Benedek Tibor 2012-ben, a válogatott megbízott szövetségi kapitányaként a nagy előddel, Kemény Dénessel (balra)
Fotó: MTI

„Feleségem és én is jó viszonyban voltunk Epres Pannival, a gyerekek is szívesen találkoztak, de Tibi betegségének a kialakulása óta én nem zavartam őt. Most is azt gondolom, hogy ha Panninak szüksége lesz bármire, akkor ő megtalál, nagyon szívesen segítek, de én ezt most nem kezdeményezhetem, mert az nem lenne helyes.”

A háromszoros olimpiai Benedek Tibor csütörtökön, 47 évesen hunyt el. Kemény Dénes elmondta, az utóbbi másfél évben egyre ritkábban találkozott vele.

„Miután mind a ketten tudtuk, hogy mi a helyzet, az elmúlt 1,5 évben egyre fogyatkoztak a személyes találkozásaink, az embernek nem a szíve csücske az ilyen helyzet, mert nehéz az aggódást leplezni, ami biztosan árt. Persze telefonon többször beszéltünk, de már csak a gyógykezelési lehetőségekről, mivel engem többen megkerestek külföldről is jó szándékú javaslatokkal. Mindent megtettünk, de ezt a meccset nem nyertük meg.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa