Létrehozva: 2020.01.25.

Elárulta a bennfentes, ez történt Fucsovics Marcival

A korábbi botrányos időszak után végre újra jó sorozatban van a magyar teniszező.

Fucsovics Marci eddig megismétli két évvel ezelőtti csodás teljesítményét az ausztrál teniszbajnokságon. A magyar játékos nagyon simán nyerte meg harmadik mérkőzését, az amerikai Tommy Pault verte 6:1, 6:1, 6:4-re, s ismét a korábbi világelső Roger Federer ellen játszhat.

Fotó: AFP

 

2018-ban szintén a nyolcaddöntőig jutott Marci, aki azóta többször is mélyponton volt. Most úgy tűnik, kilábalt belőle. Ez is lehet a siker titka.

„Voltak körülötte negatív emberek, akik hátráltatták őt. Őket kirúgta Marci, vagy a stáb, s végre nyugalom van körülötte – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő informátor, aki hozzátette, az is jót tett, hogy a játékos visszatért a válogatottba. – Senkinek sem hiányzott a balhé, de legfőképpen Marcinak nem. Most látjuk, mi történik akkor, ha csak a játékra koncentrál, s emellett esetleg még szerencséje is van.”

Úgy tudjuk, hogy sokat segít edzője, Nagy Zoltán jelenléte is. Korábbi mestere, Oliver Thauma például el sem tudta kísérni őt az amerikai versenyekre, mivel saját hibájából évek óta nem kapott vízumot a tengerentúlra. Őt Fucsovics és stábja akkoriban úgy alkalmazta, hogy tudtak a problémájáról…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője