SPORT

Elárulták a bennfentesek, egy évig nyomoztak Aján Tamás ellen

A német tévések sokáig hiába keresték a súlyemelők megvádolt magyar elnökét.
  • Szerző: sk

Rendkívül hosszú és kitartó kutatómunka előzte meg az ARD német televíziós csatorna filmjét, melyben leleplezni próbálták mindazt, ami a Nemzetközi Súlyemelő-szövetségben történt – számolt be róla a Blikk. Mint ismert Aján Tamást korrupcióval, valamint a doppingesetek eltusolásával gyanúsítják. A nemzetközi szervezet magyar elnöke cáfol és vállalja, hogy mindenről részletesen beszámolt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előtt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A tévések most arról a háttérmunkáról beszéltek, mely megelőzte a film készítését.

Egy éven keresztül nyomoztunk, gyűjtöttük a bizonyítékokat, ellenőriztük az információkat. Hatalmas munka van ebben a filmben, körülbelül annyi, mint amikor az államilag irányított orosz doppingolásról szóló produkciónkat készítettük el„ – mondta el a lapnak az egyik filmes. ”Hónapokon keresztül próbáltuk elérni Aján urat, a lehetséges összes módon, de nem jártunk sikerrel. Hívtuk őt telefonon, írtunk neki e-mailt, kerestük a titkárán, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség munkatársain keresztül, de sehogy sem tudtuk válaszadásra bírni.”

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?