Létrehozva: 2020.07.16.

Ez lesz az újdonság az idei Balaton-átúszáson

Tavaly 9724-en vettek részt az eseményen.

Augusztus elsején 38. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak a szervezők – írja az MTI.

„Itt az amatőrök is profik. Hatéves gyermek és 80 fölötti úszó is volt már a mezőnyben, ami azt mutatja, hogy mindenkit lehet motiválni”

– emelte ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kifejtette, Magyarország a koronavírus-járvány megjelenésekor utolsóként zárta be sportlétesítményeit, és az első országok között volt, amelyek kinyitották azokat.

Máth István versenyigazgató elmondta, az idei újdonság a Lidl Balaton-átúszás Féltáv, azaz a 2600 méteres rövidebb táv, amely Balatonboglárról indul. A résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak, és azonos pályán érnek célba az átúszókkal.

„Márciusban bezártak az uszodák, így úszással nem lehetett készülni a megméretésre. A féltávval így szeretnénk lehetőséget adni azoknak a régi úszóinknak, akik nem érzik magukat elég felkészültnek ebben az évben. Az előzetes jelentkezés szerdán kezdődött el, és máris több mint 1500-an regisztráltak

– jelentette ki.

Tavaly 9724-en vettek részt az eseményen, mely az összes évet beleszámítva már 194 002 főnél tart, így idén jó esély van arra, hogy elérjék a 200 ezer indulót. Rossz időjárás esetén az idei esőnap augusztus 2., 8., 9., 15. vagy 16. lehet.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8 órától 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strand. Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból álló úszófolyosó mellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei ügyelnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok