Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.27.

Félretették a rivalizálást, összefogtak a magyar fociszurkolók a Deák téri késelés után

Szerdán zárt kapuk mögött rendezik az Újpest-Ferencváros rangadót a labdarúgó NB I-ben. A két csapat drukkerei félretéve az ellenségeskedést, csütörtökön együtt emlékeznek az elhunyt társaikra.

Múlt hét péntek hajnalban a Deák téren tragikus körülmények között hunyt el két fiatal, a 16 éves László és a 21 éves Gergely, miután megkéselték őket két társaság összetűzése közben. Előbbi a REAC szurkolója volt, míg utóbbi az Újpest és a Vízművek drukkere. A gyilkosság az egész magyar szurkolói társadalmat megmozgatta, az Újpest-tábor csütörtök 19 órára szervezett megemlékezést a Deák térre, ahová várják a rivális csoportokat, köztük a fradistákat is.

Fotó: Facebook

„A gyász mellett üzenjük minden becstelen bűnözőknek, hogy nincs helyük többé a városunkban. A megemlékezésre több rivális szurkolótábor, és a Carpathian Brigade tagjai is jelezték részvételi szándékukat, őket is várjuk a Deák térre” – írja az Viola Fidelity Facebook-oldala.

Az Újpest főterén gyülekező drukkerek együtt mennek majd a belvárosba a REAC és a Vízművek szimpatizánsaival, itt csatlakoznak majd hozzájuk a többi klub és a válogatott csoportjai. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy sálban vagy maszkban érkezzenek, valamint egy szál virágot és egy mécsest hozzanak magukkal.

A tragédia árnyékában szó sincs arról, hogy a mai, Újpest-Ferencváros mérkőzés előtt összecsapnának a fanatikusok, akik a zárt kapu miatt nem lehetnek ott a Szusza Ferenc Stadionban. Sőt, a Ferencváros-tábor, a Green Monsters már hétfőn is megemlékezett az elhunyt fiatalokról, gyertyát gyújtva a Deák téren.

A zöld-fehérek rajongói az Újpest-szurkolói csoportokban szintén részvétüket fejezték ki.

„Én is fradista vagyok, de most mindenki egy emberként kell, hogy emlékezzen! Tegyük félre az ellenségeskedést”

– írta egy hozzászóló.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség