Létrehozva: 2020.12.06.

Gyász, elhunyt a 200-szoros válogatott magyar pólólegenda

Kuncz László a nemzeti csapattal az 1980-as, moszkvai olimpián állt a dobogóra.

Életének 64. évében elhunyt Kuncz László, olimpiai bronz-, világbajnoki- és Európa-bajnoki ezüstérmes, 200-szoros válogatott vízilabdázó – számolt be a szomorú hírről a waterpolo.hu.

Fotó: Pixabay

Sportpályafutását a Budapesti Honvédban úszóként kezdte, majd 1972-től Hevesi István, Öveges László és Brandy Jenő kezei alatt vízilabdázott. Három évvel később, első felnőtt bajnoki találkozóján rögvest öt gólt lőtt az FTC-nek, Gyarmati Dezső szövetségi kapitány behívta a válogatottba.

A nemzeti csapattal az 1980-as, moszkvai olimpián állt a dobogóra, de tagja volt az 1982-es világbajnoki második, illetve az 1983-ban Európa-bajnoki második, 1981-ben pedig harmadik együttesnek. Háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, az OSC-vel kétszeres BEK-győztes, a Vasassal KEK-győztes volt. Később edzőként tevékenykedett, legutóbb a BVSC ifjúsági csapatával ért el sikereket.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére