Létrehozva: 2020.12.04.

Gyászol Vitray Tamás: fontos személy távozott az élők sorából

A magyar tévés karrierje az amerikai legendával indult el.

85 esztendős korában elhunyt Rafer Johnson olimpiai bajnok amerikai atléta. A sportolót egy legendás történés kapcsán ismerhetik otthon, az eset még Vitray Tamás tévés karrierjét indította el.

Johnson 1958-ban Budapesten versenyzett, Vitray pedig kiválóan beszélt angolul, így vele készíthette első tévés interjúját. A közel kétméteres atléta mellett Vitraynak sámlira kellett állnia.

„Mindketten nevettünk a szituáción, Johnson rendkívül közvetlen és készséges volt. Leginkább az életéről kérdeztem”mesélte a Blikknek Vitray, aki csak később tudta meg, hogy az interjút nem felvételről, hanem élőben közvetítette a televízió.

Vitray Tamás
MTI Fotó: Czimbal Gyula

A tévés műsorvezető sosem feledte Johnsont, az utóbbi években is megpróbálta felvenni a kapcsolatot vele.

„Volt egy tervem, szerettem volna elmondani neki, milyen jelentős szereplője volt az életemnek. Sajnos, nem sikerült elkészíteni a beszélgetést, mert már négy-öt évvel ezelőtt is betegeskedett, csak a feleségével tudtam beszélni”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője