Létrehozva: 2020.03.26.

Gyerek vagy olimpia? Súlyos döntés előtt áll a magyar világbajnok

Nehéz helyzet elé állította a sors, egészen pontosan a koronavírus-járvány Márton Anitát.

Márton Anita fel volt készülve a legrosszabbra. A világbajnok súlylökő tudta, hogy óráról-órára változik a helyzet a koronavírus-járvány miatt, de igyekezett a saját feladatára fókuszálni. A 31 éves klasszis gőzerővel készült a nyári tokiói olimpiára, ahol esélyesként indult volna.

Márton Anita Fotó: MTI

„Keddig szerencsém volt, mert teljes mértékben el tudtam végezni az edzéseimet – mondta a Ripost-nak Márton Anita. – Négy hetes ciklust terveztünk, aztán úgy voltunk vele, meglátjuk, miként alakul a helyzet. Ez most elszomorít.”

Sajnos a járvány alakította a helyzetet. A NOB kedden hivatalos közleményben bejelentette, hogy 2021-ig elhalasztják az olimpiát.

„A bizonytalanság miatt nehéz volt nekivágni az edzésnek, mert nem láttam, miért hajtok. Szinte egyik napról a másikra éltünk, csináltuk az aktuális tervet, és reménykedtünk. Ráadásul én speciális helyzetben vagyok, mert úgy terveztem, Tokió után babát vállalunk, és a családalapítás attól is függött, miként tervezik a halasztást.”

Arra volt a legkisebb esély, hogy ezen a nyáron megtartják az olimpiát. Szóba került, hogy őszre halasztják, de az is felmerült, hogy 2022-ig eltolják. Végül a jövő nyár mellett döntöttek.

„Miután jövőre lesz, el kell döntenem, hogy bevállalok egy évet vagy elbúcsúzom az olimpiai tervektől. Hiszen ebben az esetben elég szűkös lenne az idő a gyermekvállalás miatt. Persze nem lehetetlen, hiszen az egyik riválisom, Valerie Adams szülés után három hónappal már versenyzett, de ezt nem tartom szerencsésnek. Számomra az lett volna a legjobb, ha idén rendezik az olimpiát, vagy ha 2022-re halasztották volna. Nincs mit tenni, jövőre rendezik, így nehéz döntés elé állított a sors. Több forgatókönyv létezik, kis időt várok, amíg ez az egész leülepszik, és aztán határozunk.”

Csak edzésre járt el otthonról Márton Anita szinte csak az edzés miatt hagyta el az otthonát az utóbbi hetekben, egyébként igyekezett betartani a járvány miatt hozott intézkedéseket. „Az edzésen kívül csak akkor mozdultam ki otthonról, ha muszáj volt. Kocsival jártam, nem érintkeztem másokkal. A pacsis köszönést töröltük a társakkal, mindenki kezet fertőtlenít, sőt, az eszközöket is megtisztítottuk az edzés után. Szerencsére a súlygolyóból mindenkinek megvan a sajátja.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint