Létrehozva: 2019.12.04.

Ha olcsó jegyet akarsz az Eb-re, már csak a válogatottban bízhatsz

Mától igényelhetnek jegyeket azoknak az országoknak szurkolói, amelynek válogatottja kijutott a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokságra.

Szerdán 14 órától kezdődik és december 18-ig tart a 2020-as Eb jegyértékesítésének második szakasza. Ezúttal kizárólag azon országok szurkolói igényelhetnek belépőket, akiknek válogatottja már kijutott a viadalra.

Puskás Aréna Fotó: MTI/Illyés Tibor

A pótselejtezőről kvalifikáló válogatottak – így kijutás esetén a magyar csapat – drukkerei nem sokkal a rájátszás március 31-i zárása után kapcsolódhatnak be az igénylési folyamatba. Vagyis a magyar szurkolóknak akkor lesz esélyük belépőhöz jutni, ha Marco Rossi együttese kvalifikálja magát a viadalra. Ez azt jelenti, hogy azok a magyar szurkolók jártak jól, akik az értékesítés első, júniusi szakaszában már jegyet igényeltek – ekkor 1,5 millió belépőt adtak el, amelyekre 19,3 millió igénylés érkezett.

Mától a budapesti csoportkörre húszezer, a nyolcaddöntőre 12 ezer jegyet kapnak a már biztosan itt szereplő országok drukkerei. A legolcsóbb jegyek a Puskás Arénában rendezendő találkozókra 30 euróba (9970 forintba) kerülnek. Ehhez képest amióta kiderült a csoportbeosztás, a portugál-francia meccsre 100 ezer forintért árulják feketepiacon a jegyek darabját.

A részben budapesti csoportban a világbajnok franciák és a címvédő portugálok kétszer szerepelnek a Puskás Arénában. A csoport harmadik tagja a 2014-es világbajnok Németország, amely valamennyi csoportmeccsét Münchenben játssza majd. Negyedik résztvevő lehet a magyar, a bolgár, az izlandi, a georgiai, a macedón, a koszovói vagy a fehérorosz válogatott.

Amennyiben Marco Rossi szövetségi kapitány együttese kijut a kontinensviadalra, sorrendben a portugálokkal és a franciákkal hazai pályán csap össze, míg a németekkel Münchenben találkozik. Ehhez a magyar válogatottnak előbb Bulgáriában kellene nyernie, majd itthon legyőznie Romániát, vagy Izlandot. Nem lesz könnyű…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolgot találtak a Föld mélyén, az életünkre is hatással lehet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint