Létrehozva: 2020.06.11.

Három ok, a Puskás Aréna alkalmas lehet az EL-döntőre

Budapest minden szempontból ideális helyszíne lehet a labdarúgó Európa-liga záró szakaszának. Magyarország a vírusjárvány szempontjából kevésbé érintett, a Puskás Aréna mindenben megfelel a nemzetközi elvárásoknak, és egyetlen csapatunk sem szerepel az egyenes kieséses szakaszban.

Az európai szövetség (UEFA) azt tervezi, hogy egy helyszínen fejeződnek be a nemzetközi kupasorozatok küzdelmei, amelyek a koronavírus-járvány miatt szakadtak félbe. Arról már korábban döntöttek, hogy 2022-ben Budapest rendezheti meg az Európa-liga döntőjét, de akár már idén is a magyar fővárosban fogadhatjuk a sorozat legjobb csapatait. Június 17-én döntenek a helyszínről.

Fotó: Ripost

Újabb pályázatok

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke korábban elmondta, további Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázhatunk, amennyiben néhány házigazda visszamondaná a rendezést a jövő évi torna előtt. Nem lenne meglepő, ha Budapest az Európa-liga záró szakaszának mérkőzéseire is pályázna, hiszen a Puskás Aréna maximálisan megfelel a nemzetközi elvárásoknak.

Magyar csapat nélkül

A Bild információi szerint az UEFA leginkább azért rendezné meg Lisszabonban a Bajnokok Ligája záró szakaszát, mert nincs portugál csapat a nyolcaddöntőben, és viszonylag újak a stadionok arrafelé. Ez Magyarországra is igaz, hiszen a Ferencváros kiesett az Európa-liga csoportkörében, míg a Puskás Arénát tavaly novemberben adták át.

Alacsony fertőzöttség

A magyarországi koronavírus-járványgörbe stabil. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a fél világ Magyarországra irigykedik, mert nálunk hamar határozott döntések születtek, és nem értük el azt a csúcsot, mint a többi ország. Ez komoly érv lehet Budapest mellett az Európa-liga mérkőzések rendezése kapcsán. Nem véletlen például, hogy az UEFA Lisszabonban bonyolítaná le a Bajnokok Ligája záró szakaszát, hiszen a koronavírus-fertőzöttség szempontjából Portugália, hazánkhoz hasonlóan, a kevésbé érintett országok közé tartozik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta