Létrehozva: 2021.07.08.

Hosszú betegség után életét vesztette a Forma-1 legendás pilótája

Az utóbbi időben többször is kórházba került, intenzív osztályon is kezelték, de nem tudták megmenteni az életét.

Életének 80. évében elhunyt Carlos Reutemann, korábbi Formula–1-es autóversenyző.

Az argentin autóversenyző, karrierje során elért 12 győzelmet és 6 pole pozíciót. Három különböző csapattal is tudott futamot nyerni, egy alkalommal másodikként zárt a világbajnoki pontversenyben, háromszor pedig harmadik helyezett lett az év végi összesítésben.

Fotó: pixabay.com

Az elmúlt hónapokban többször is kórházba, intenzív osztályra kerülő Reutemann haláláról lánya számolt be, miután egy újabb belső vérzés és a koronavírus együttesen már legyőzhetetlennek bizonyult számára – számolt be róla a Nemzeti Sport.

A Formula–1-ben 12 futamgyőzelmét is beleértve összesen 45 alkalommal állhatott dobogóra, hat-hat alkalommal indulhatott az első rajtkockából, illetve érte el a leggyorsabb kört, s azon 15 versenyző közé tartozik, aki három különböző csapattal is versenyt tudott nyerni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője