Létrehozva: 2020.06.04.

Jenei Imrét két országban is hősként tisztelik

Kevés olyan ember van, akit Magyarországon és Romániában is annyira tisztelnek, mint Jenei Imre labdarúgóedzőt. A 83 esztendős, erdélyi születésű legenda mindkét ország válogatottját irányította. A világhírű szakembert a Ripost Trianon 100 éves évfordulója miatt is kereste.

A magyar nemzetiségű romániai labdarúgóedző, Jenei Imre jelenleg Nagyváradon él. A koronavírus-járvány miatt az utóbbi időszakban otthon tartózkodott, de továbbra is figyelemmel követi a magyar és a román foci történéseit. Természetesen Trianon 100 éves évfordulójáról sem feledkezett meg.

Jenei Imre, a magyar válogatottat is irányította
Fotó: MTI

„Száz év telt már el Trianon óta, nem tudhatjuk mi történt volna, ha nincs a békeszerződés, de elképzelhető, hogy ha az nincs, akkor a magyar válogatottban játszottam volna”

– mondta el a Ripostnak Jenei Imre, aki 12-szer lépett pályára a román nemzeti csapatban.

Az 1964-es tokiói olimpián Jenei Imre ott volt a román válogatott keretében, a mai napig jól emlékszik a magyarok elleni találkozóra. Magyarország 2-0-ra nyerte meg ezt a mérkőzést, majd végül az aranyérmet is elhódította.

Vezetőedzőként hatalmas sikereket ért el, 1986-ban a román Steaua Bucurestivel megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK), a döntőben a Barcelona ellen diadalmaskodva. Emiatt a mai napig hősként tisztelik Romániában. Magyarországon 1992 és 1993 között dolgozott, 14 mérkőzésen irányítva a magyar válogatottat.

Jenei Imre (öltönyben középen) BEK-győzelemre vezette a Steauát
Fotó: Twitter

„Nagy szeretettel fogadtak Magyarországon. A válogatottban elég jó játékosok dolgoztak a kezem alatt, de jobb eredményeket is elérhettem volna”

– mondta el Jenei Imre, aki a Parmalat (jelenleg Mol Fehérvár) gárdáját is irányította.

A válogatott Jeneivel élén hat győzelmet, négy döntetlent és négy vereséget ért el. A 83 esztendős szakember szerint jelenleg szép focit játszik Marco Rossi együttese.

„Azt kívánom a magyar labdarúgásnak, hogy minél feljebb jussanak. Ne csak arra gondoljanak, hogy voltak Puskásék, akik óriási klasszisok voltak. Gondoljanak arra, hogy újabb Puskásokat lehet nevelni Magyarországon”

– üzent a magyar szurkolóknak Jenei Imre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja