Létrehozva: 2020.12.07.

Kegyetlen dráma, férje agyonverésével gyanúsítják a sikeres bokszolónőt

27 év volt köztük. Viviana már majdnem egy hónapja vizsgálati fogságban van. Exe szerint néha bekattan és üt.

Férje meggyilkolásával vádolnak egy Svájcban élő brazil profi ökölvívőnőt.

Viviana (jobbra) 2016-ban, az ír világbajnok Katie Taylor ellen
Fotó: AFP

A 34 éves Viviana O. novemberben három héttel azután került vizsgálati fogságba, hogy a 27 esztendővel idősebb Thomas F. holttestét megtalálták otthonában.

Az ismert vendéglátóst a bárja fölötti lakásában verték agyon egy tompa tárggyal.

A WBA szervezet 2018-as nagypehelysúlyú bajnoknőjéről – aki három vb-címmeccset is vívott már – egy exbarátja nyilatkozott a svájci Blicknek.

Andreas elmondta: amikor Viviana féltékenység vagy bármi más miatt bekattant, többször is nekiesett, teljes erőből megsorozta a fejét. A férfi annak idején fel is jelentette a bunyóst.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint