Létrehozva: 2019.11.22.

Kenderesi-ügy: egy gyerekes fogadás volt az egész

Megszólalt Kenderesi Tamás úszó, akit augusztusban zaklatással vádoltak meg Dél-Koreában.

Kenderesi Tamás úszó a TV2 Tények Plusz című műsorának mondta el, hogy valójában mi történt a kvangdzsui szórakozóhelyen. A dél-koreai hatóságok zaklatással vádolták meg az olimpiai bronzérmes úszót.

Kenderesi Tamás Fotó: Szabolcs László

„Egy gyerekes fogadásból történt fenékre csapás volt, ebből lett az, ami – mondta Kenderesi. – A történtek utáni első hét nagyon megviselt, álmatlanul töltöttem a napjaimat. Már kint is olvastam az internetes kommenteket, és elfogott az érzés, hogy engem nem szeretnek az emberek, pedig mindig is az volt a célom, hogy az emberek példaképként tekintsenek rám, hogy büszkeséget hozok hazámnak. Bánom, amit tettem, de úgy gondolom, megszenvedtem a történtek után, szeretném, ha lecsengene végre az ügy. Sohasem voltam antisportoló, aki minden hétvégén bulizik, mindig is a felkészülést tartottam elsődlegesnek. Készülök a tokiói olimpiára.”

A Magyar Úszó Szövetség írásbeli megrovásban részesítette Kenderesi Tamást, valamint szövetségi támogatását fél évre megvonta, utóbbi büntetést azonban fél évre felfüggesztette. Habár számos helyen szexuális zaklatásként emlegették Kenderesi tettét, a Dél-Koreából megküldött eljárási okiratokban nem szerepel ez a kifejezés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint