Létrehozva: 2020.06.13.

Kerékpárcentrum épül Debrecenben, bemutatták a helyszínt

Debrecenben sokan kerékpároznak, a városban kiterjedt – több mint 80 kilométer hosszú – kerékpárút-hálózat van.

Debrecen pallagi városrészében, a 4-es számú főút mellett, a labdarúgó akadémia szomszédságában épül fel a debreceni velodrom, amelynek leendő helyszínét sajtótájékoztatón mutatta be szombaton a város polgármestere.

Fotó: MTI

Papp László jelezte: a város közgyűlése már korábban döntött arról, hogy a pallagi városrészben mintegy 20 hektáros területen kerékpárcentrumot hoz létre. A kormány döntésével, hogy a kelet-magyarországi velodromot Debrecenben építik fel, ez a program nemzetközi szintűvé vált – tette hozzá.

Debrecenben az egyik legnépszerűbb sportág a kerékpározás, a mostani fejlesztésnek azonban a városon túlmutató hatása lesz, és jól illeszkedik a napokban meghirdetett Debrecen 2030 város- és gazdaságfejlesztési stratégiába – ismertette a polgármester.

Hozzátette: a kormányhatározat értelmében a velodromberuházás előkészítésére idén, illetve jövőre 453 millió forintot fordítanak. Papp László megjegyezte: a leendő kerékpárcentrum a 4-es számú főút felől lesz megközelíthető, a velodrom helyének kijelölése nem érinti a pallagi lakóövezetet.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője, a város volt polgármestere azt mondta, a kerékpáros sport eddig mostoha körülmények között működött az országban. Üdvözölte, hogy ezután négy velodrom – két budapesti és két vidéki – biztosít majd korszerű edzési és versenyzési lehetőségeket a sportág szerelemeseinek.

A politikus megjegyezte, hogy Debrecenben sokan kerékpároznak, a városban kiterjedt – több mint 80 kilométer hosszú – kerékpárút-hálózat van, ami folyamatosan bővül. Azonban az főleg közlekedésre való, míg az új kerékpáros központ, benne a leendő velodrommal a sportot szolgálja majd.

Kovács Béla, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökségi tagja a helyszínen térképen is bemutatta hol helyezkedik majd el a debreceni velodrom. A leendő parkettás pálya a pályakerékpározás sok szakágának biztosít majd – a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szatellit-pályájaként is – versenyzési lehetőséget – fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálos áldozata is van a heves esőzéseknek az Egyesült Arab Emírségekben

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda