Létrehozva: 2020.11.25.

„A győzelem felemelte az emberek lelkét” – az Évszázad meccsére emlékeznek a magyarok

Ma 67 éve győzött az Aranycsapat a Wembley-stadionban.

Az Aranycsapat Testület büszkén emlékezik arra a győzelemre, amelyet az angol sajtó már a találkozó lejátszása előtt az évszázad mérkőzésének minősített és a mai napig így emleget a sporttörténet. Londonban, a Wembley Stadionban ezen a napon, 1953. november 25-én lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott és az Aranycsapat 6-3-ra legyőzte Angliát, ami állításuk szerint 90 évig senkinek sem sikerült – közölte az MTI-vel szerdán az Aranycsapat Testület.

„A győzelem társadalmi jelentősége is kiemelkedő, hiszen a háború után a vesztes magyarokat bűnös nemzetté kiáltották ki, megalázták és idegen érdekeknek szolgáltatták ki. A győzelem felemelte az emberek lelkét és a nemzeti öntudat erősödött.” – fogalmazott Lomnici Zoltán.

Emlékeztetett rá, hogy az évszázad mérkőzése talán a legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltott magyar sportsiker, amely „erősítette hazánk elismertségét világszerte”.

„Puskás Ferenc és az Aranycsapat tagjainak nevét minden kontinensen ismerik és sokan őket tarják a legismertebb magyaroknak. Figyelemre méltó, hogy Öcsi bácsi halálának évfordulójáról nemcsak itthon, hanem Spanyolországban is megemlékeztek, noha nem volt kerek az évforduló.” – áll a közleményben.

„Az Aranycsapat Testület a jövőben is mindent megtesz, hogy emlékezzünk a világhírű válogatott sikereire és büszke vagyok arra, hogy Buzánszky Jenő, a csapat akkori utolsó élő tagja felkért a hagyományok ápolására.” – írta Lomnici Zoltán.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt