Létrehozva: 2021.07.05.

Itt a bizonyíték, magyar szakember edzi Európa legjobbjait

Lőw Zsolték büszkék lehetnek. Egy hónappal a Bajnokok Ligája-siker után az Európa-bajnokság is a Chelsea focicsapatáról szól.

Úgy tűnik, nem viselte meg a hosszú szezon a Chelsea focicsapatát. A londoni klub egy hónapja még Bajnokok Ligáját nyert, most pedig játékosai is alapemberek az Európa-bajnokságon. Egyedül a Chelsea ad játékost mind a négy elődöntős csapatnak, összesen hetet. Reece James, Mason Mount és Ben Chilwell az angolokat erősíti, Jorginho és Emerson az olaszokkal készül az elődöntőre, Andreas Christensen a dán védelem oszlopa, míg Cesar Azpilicueta pedig a spanyolok alapembere.

A Cshelsea Portóban győzte le a Manchester Cityt
Fotó: AFP

A januárban érkezett Thomas Tuchel vezetőedző és segítője, Lőw Zsolt munkáját dicséri a Chelsea-játékosok szereplése, sőt, az is, hogy a tornára is ők adták a legtöbb labdarúgót, összesen 17-et. Egy labdarúgó tehát biztosan duplázni fog idén, de az is lehet, hogy három. A Chelsea mindenesetre erősen tartalékos kerettel megkezdte a felkészülést a következő szezonra. Lőw Zsolték az Eb-szereplők mellett Thiago Silvát sem köszönthették, ő a brazilokkal szerepel a dél-amerikai kontinenstornán. A Chelsea egyébként tovább bővítené válogatottjainak a számát, már kinézték maguknak az Európa-bajnokság egyik dán felfedezettjét, Joakim Maehlét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt