Létrehozva: 2015.06.07.

Csak semmi pánik: újra világelitben a magyar válogatott! - videók

A magyar válogatott izgalommentes meccsen harcolta ki magának a könnyebb ellenfelet a legjobb 16 között. A továbbjutásért túlzottan nem kellett küzdeni.

Semmi oka nem volt az izgalomra az U20-as magyar válogatottnak a világbajnokság harmadik csoportmeccse előtt. A többi mérkőzés eredménye ugyanis kedvezően alakult, így csak egy 10 gólos vereséggel eshettünk volna ki. Erre pedig a magyar fiatalok eddigi teljesítménye miatt gondolni sem kellett. 

A békés hangulatú találkozó első félidejében kevés említést érdemlő esemény történt. Legfeljebb annyi, hogy Nigéria a 33. percben megszerezte a vezetést.

 

A második játékrészben az afrikaiak gyorsan megduplázták az előnyüket. Nigéria aztán a meccs végéig könnyedén meg is őrizte 2:0-ás vezetését.

 

Válogatottunk a csoportkör első fordulójában Észak-Korea ellen gálázott, és 5:1-re nyert. A második meccsen aztán több mint 75 percet emberhátrányban játszva 2:1-re kikapott Brazíliától. Ehhez azonban a szaúdi bíró erőteljes közreműködésére is szükség volt.

Összességében a magyar válogatott egy győzelemmel és két vereséggel a csoport harmadik helyén végzett, ám ezzel együtt is továbbjutott a legjobb 16 közé. A vasárnapi vereséggel ráadásul elkerültük a sokak által bombaerősnek tartott Németországot. A nyolcaddöntős ellenfelünk a némileg könnyebb feladatnak tűnő Szerbia lesz.

A magyar U20-as válogatott utoljára 2009-ben vett részt világbajnokságon. Akkor az Egervári Sándor vezette, Koman Vladimir és Németh Krisztián nevével fémjelzett csapat a bronzéremig menetelt. Utána szűk esztendők következtek: a magyar fiatalok ugyanis a 2011-es, valamint a 2013-as vb-re sem jutottak ki. Most azonban újabb sikerekben bízunk...

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál