Létrehozva: 2019.03.03.

Csodás magyar siker született Glasgow-ban

Féléves kihagyás után Eb-érem! Jó jósnak bizonyult, de még jobb versenyzõnek Márton Anita.

Idei legjobb eredményével (kereken 19 méterrel) a sérülése után visszatért Márton Anita bronzérmet nyert a glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság női súlylökőversenyében.

A címvédő, világbajnok békéscsabai versenyző fél év kihagyás után bizonyította újra: a világ legjobbjai közé tartozik, ráadásul hihetetlenül jó versenyző típus. A számot meglepetésre a bolgár Radoslava Mavrodieva nyerte 19,12 méterrel, mindössze egy centiméterrel előzte meg a nagy esélyes német klasszist, Christina Schwanitzot.

Amiért jöttem, az sikerült: szerettem volna tizenkilenc méter körül lökni és érmet szerezni. Így, hogy sérülésből jöttem vissza, elégedett vagyok

A 30 éves versenyző hozzátette: megjósolta, hogy nagyon szoros lesz a verseny, az első három helyezett 12 centiméteren belül volt.

"Nehéz volt újrakezdeni a sérülés után pszichésen is, ez az érem most nagy lökést ad majd a folytatáshoz"

- fogalmazott Eperjesi László tanítványa.

Ragyogó sikersorozat

Márton Anita az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m - országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m - ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m - ocs). Három éve ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m - ocs) és a szabadtéri Eb-n is, majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m - ocs). Tavalyelőtt újabb fedett Eb-aranyat szerzett, a londoni szabadtéri vb-n pedig ezüstérmet nyert.

Az elmúlt évben megszerezte a magyar atlétika első világbajnoki aranyérmét: a birminghami fedett vb-n 19,62 méteres országos csúccsal diadalmaskodott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt