Létrehozva: 2018.10.10.

Csodát tettek a magyarok Argentínában, amíg te aludtál

Dübörög az utánpótlás, folytatódott az éremesõ! Megállíthatatlanok a magyar sportolók a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián.

Az úszó Késely Ajna és a kardozó Pusztai Liza is aranyérmet nyert a Buenos Aires-i III. nyári ifjúsági olimpia harmadik napján. Tehetségeink eddig összesen 7 arany-, 1-1 ezüst- és bronzérmet szereztek, és továbbra is másodikok az éremtáblázaton!

A 17 éves magyar úszótehetség a 800 méteres gyorsúszás döntőjét nyerte meg bámulatos magabiztossággal. Az első 500 méteren pár századmásodpercre tartották egymást a nagy vetélytárssal, a hazai közönség űzte-hajtotta argentin Delfina Pignatiellóval, akitől tavaly a junior világbajnokságon még kikapott ebben a számban. Ezután azonban Ajna robbantott, s végül ötmásodperces előnnyel (8:27.60 perces idővel) csapott célba.

A szintén 17 éves Pusztai Liza a női kardozók fináléjában magabiztos, 15-9-s győzelmet aratott a mexikói Natalia Botello Cervantes felett.

További keddi éremszerzőink:

Az úszó Milák Kristóf két aranya után ezúttal ezüstérmet szerzett 100 méter pillangón;  a cselgáncsozó Vég Zsombor pedig bronzérmes lett. A díjlovagló Jármy Vince is ezüstérmes lett Európa válogatottjának a tagjaként (a vegyes csapatverseny eredményei nem számítanak be az éremtáblázatba).

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt