Létrehozva: 2016.03.05.

Csúcs és aranyak! Végre újra medencében harcolnak úszóink

Hosszú Katinka arra koncentrál, amihez igazán ért. A szövetséggel való viaskodás helyett úszik. Szerencsére Cseh László is követi példáját.

Továbbra is remek formában készül az olimpiára Hosszú Katinka. Úgy tűnik, az úszónőnek csak a megítélését viseli meg kicsit a szövetséggel vívott harc, a teljesítményén azonban nem ront. És ez a fontos.

Az Iron Lady pénteken Párizsban repesztett egy Európa-csúcsot, 400 méter vegyesen úszott 4 perc 30 másodperc alatt. Saját bevallása szerint régóta készül hasonlóra.

Több mint hét éve kergetem ezt az időt, és az előző csúcsot 2009-ben úsztam

- írta közösségi oldalán a sztár, akihez hasonlóan Cseh László is remekül kezdte hétvégi viadalát.

Világ- és Európa-bajnokunk Berlinben versenyez, a nyitónapot rögtön két arannyal kezdte. Az Eger versenyzője 400 vegyesen és 400 gyorson diadalmaskodott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt