Létrehozva: 2016.01.09.

Dárdai az NB I-ben kispadot sem kapna

Zárt osztály a magyar élvonal. Külföldiek mellett csak bajnok, dobogós edzõk kapnak esélyt a munkára. Még az alacsonyabb ligákban is volt szövetségi kapitányok dolgoznak.

Kezdő magyar edzőknek esélyük sincs kispadhoz jutni jelenleg a labdarúgó-NB I-ben. Noha a szakma fiataljai folyamatosan képzik magukat, vezetőedzői poszthoz nem férnek.

Viccesnek hangzik, de Dárdai Pál berlini példája, hogy valakit a helyi utánpótlásból emeljenek ki, most el sem képzelhető itthon.

Az NB I-ben jelenleg 12 csapat van, ebből hétnél dolgozik külföldi szakember (ebbe a halmazba vesszük az MTK-s László Csabát, aki noha erdélyi magyar származású, Németországban tanulta a szakmát). A maradék ötnél magyar edző irányít, de csakis olyan, aki valaha szerzett már érmet a hazai pontvadászatban.

A diósgyőri Egervári Sándor háromszoros bajnok, s szövetségi kapitány is volt; Debrecenben Kondás Elemér nyert két aranyat. Pakson Csertői Aurél a főnök, ő Fehérváron és Győrben nyert érmeket; a videotonos Horváth Ferenc pedig Győrben jutott ezüstig. Szombathelyen Mészöly Gézáé a kispad, aki Újpesten jutott el második helyekig.

Sőt, vannak korábbi szövetségi kapitányaink, akik alacsonyabb osztályban dolgoznak jelenleg. Pintér Attila éppen most érkezett Mezőkövesdre, Csank János Zalaegerszeg dolgozik, Várhidi Péter pedig Tatabányán szakmai igazgató.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét