Létrehozva: 2021.04.03.

Külön utakon a Dárdai-fiúk, az egyik német, a másik magyar válogatott lehet

Palkó már letette a garast a magyar címeres mez mellett, de öccsének, Mártonnak nehezebb lehet választania. Ő esélyes lehet a Nationalelfre is.

Dárdai Pál mindhárom fia Berlinben született és nőtt föl, a Herthánál nevelkedve. A két idősebb, Palkó és Marci már bemutatkoztak a Bundesligában és a német korosztályos válogatottakban is (öccsüknek, Bencének erre még van pár éve). Felnőttként viszont könnyen lehet, hogy egyikük a magyar, a másikuk a német nemzeti csapatban köt ki.

Dárdai Palkó csak a sérülése miatt maradt le az U21-es Eb-ről magyar válogatottként
Fotó: mlsz.hu

„A fiaim hamarosan felnőtt emberek lesznek, ők döntik el, melyik válogatottat választják. Nekik Magyarország a Balaton, egy kicsit Pécs és a disznóvágás. Viszont Berlinben vannak a haverjaik, az életük, ezt szokták meg, nekik ez a normális”

– mondta Dárdai Pál a Magyar Időknek 2017-ben.

Akkor még a legidősebb fiú, ifjabb Dárdai Pál (avagy Palkó) esetében is csak a magyar utánpótlás-válogatottak hívásáról volt szó, de azóta egyre időszerűbb az a bizonyos döntés.

Palkó a Herthánál jó kezdés után kicsit megrekedve, idén a MOL Fehérvár NB I-es csapatához igazolt. Tagja lett volna Gera Zoltán U21-es válogatottjának a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon is, ha közbe nem szól a sérülése. A 21 éves, ballábas támadó középpályás tehát már letette a garast a magyarok mellett, noha három fiatalabb korosztályban (U18, U19, U20) még a német ifiválogatottakat erősítette.

Névjegy – Dárdai Palkó

Született: 1999.04.24. Életkora: 21 Állampolgársága: magyar-német Posztja: jobbszélső, támadó középpályás Csapata: MOL Fehérvár (magyar NB I)

Utóbbi igaz 19 éves öccsére, Dárdai Mártonra is, aki ebben a szezonban robbant be a Hertha Bundesliga-csapatába. Marci is kamaszkora óta tagja a német utánpótlás-válogatottaknak, sőt csapatkapitányként is vezette azokat.

Dárdai Pál és Márton egy korosztályos német válogatott meccsen
Fotó: herthabsc.de

Ballábas belső védőként vagy védekező középpályásként korosztályában a legjobbak közé sorolják Németországban.

Névjegy – Dárdai Márton

Született: 2002.02.12. Életkora: 19 Állampolgársága: magyar-német Posztja: védő, védekező középpályás Csapata: Hertha BSC (német Bundesliga)

Érett és higgadt, letisztult futballja, játékintelligenciája és remek indításai miatt nem csak apja, egyben edzője dicséri, de a sportsajtó is. A Bild nemrég azt írta róla: ha így folytatja, „nagyon is lehetséges, hogy egy napon a német A-válogatottban szerepeljen”.

Ez persze – apja fenti szavai alapján is – Dárdai Marci döntésén is múlik. Szövetségi kapitányunk, Marco Rossi figyeli, mióta októberben bemutatkozott a német élvonalban. Legutóbbi kerethirdetése előtt az olasz szakember szót ejtett róla is, féltucatnyi Bundesliga-légiósunk egyikeként. Ha a középső Dárdai-fiú továbbra is rendszeresen játszik a Herthában, már az őszi vb-selejtezőkre meghívót kaphat. Kérdés, hogy amíg esélyt lát a német válogatottságára, igent mond-e a magyarra.

Boatengék és Xhakáék nyomában?

Nemzetközi szinten nem lenne egyedi eset, hogy testvérek más válogatottban játsszanak. Kevin-Prince Boateng például apja révén a ghánai nemzeti csapatban szerepelt, míg öccse, Jérome Boateng világbajnok lett a németben. Az albán származású, de bázeli Xhaka-testvérek közül Granit Xhaka a svájci, bátyja, Toulant Xhaka viszont az albán válogatott tagja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét