Létrehozva: 2019.04.02.

Döntés Salzburgban, itt a rég várt nagy hír Szoboszlairól

Elsöprõ gyõzelmet aratott. Csapattársainak esélyük sem volt a 18 éves magyar szupertehetség ellen.

Szoboszlai Dominikot választották meg március hónap legjobb labdarúgójának a Red Bull Salzburg honlapján.

A Juventus, az Internazionale, a Bayern München és más európai sztárklubok csábította 18 éves magyar középpályás a cikk megfogalmazása szerint is "hihetetlen" fölénnyel nyert a három másik jelölt előtt. Szoboszlai a voksok 68 százalékát kapta, míg a vetélytársai közül Albert Vallci 13, Munasz Dabbur 11, Stefan Lainer pedig 7 százalékig jutott.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Bravo, Domi! #WirSindZukunft

FC Red Bull Salzburg (@fcredbullsalzburg) által megosztott bejegyzés,

 

Szoboszlai a Napoli elleni Európa-liga-bemutatkozásával kezdte a márciusi remeklését. Látványos gólpasszal vette ki a részét a párharcból így is továbbjutott olasz élcsapat legyőzéséből (3-1). Három nappal később, az Innsbruck vendégeként már első osztrák Bundesliga-góljával hálálta meg, hogy akkor is a kezdőcsapatba került.

Aztán a magyar A-válogatottban történt bemutatkozása (a szlovákiai Eb-selejtezőn még csak csere volt, a horvátok 2-1-es legyőzésekor viszont már kezdő) után, a hétvégén az Austria Wien elleni 5-1-es diadal során is 71 percig a pályán volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét