Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.11.12.

Dzsudzsákék belőtték a kaput, 33 éves átkot törnének meg

Rocksztárok után lépnek pályára Oslóban a magyar focisták. Harminchárom éve rúgtunk itt utoljára gólt, ideje lenne pótolni a hiányosságot.

A %RIPOST% helyszíni tudósítója jelenti Oslóból:

Csányi Sándor sem hagyhatta ki a magyar fociválogatott norvégiai edzését. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a pályán beszélgetett kedélyesen Bernd Storckkal, talán már mindketten ismerik a norvégok elleni nyerő taktikát.

A fiúk szűk egyórás átmozgató edzésen vettek részt, és a kapura lövést is gyakorolhatták a helyi Ullevaal Stadionban. Talán nem véletlenül, magyar válogatott focista ugyanis 33 éve nem talált itt az ellenfél kapujába.

Reméljük, csütörtök este ez sikerül, arról viszont nem is álmodhatunk, hogy éppen a mieink ellen dönt rekordot az Ullevaal Stadion. A legtöbb szurkoló, pontosan 35 ezer még 1935-ben jelent itt meg, akkor a hazaiak a dánokat fogadták. Azóta a maximális befogadóképesség 28 ezer fősre csökkent.

Dzsudzsákék mellett amúgy pályára, illetve színpadra léptek itt hírességek is, elég csak a Rolling Stones zenekarra, vagy Bon Jovira gondolni. Csütörtök este a mieink csaphatnak a húrok közé...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét