Létrehozva: 2020.09.25.

„Egyik csapatnak sem járt volna tizenegyes” – őszinte nyilatkozat a Fradi BL-meccséről

A magyar bajnok 2-0-ra is vezetett, végül a szakértő szerint bírói segédlettel egyenlített Norvégiában.

A szerencsével sem állt hadilábon a Ferencváros focicsapata Norvégiában a Molde elleni BL-selejtezőn. Az odavágón 2-2-es állásnál két kérdéses eset is volt a tizenhatoson belül, a norvégok végül nem kaptak büntetőt, a Fradi pedig igen.

Fotó: MTI

A Ripost Bede Ferenc korábbi FIFA-játékvezető véleményét kérte ki, szerinte egyik esetben a videobíró, a másikban pedig a spanyol játékvezető hibázott.

„A norvégok akciójánál a Ferencváros játékosa természetes testhelyzetben tartotta a kezét, amikor hozzáért a labda. A bíró itt teljesen helyesen szögletet ítélt, a VAR pedig ott hibázott, hogy rászólt a játékvezetőre. Ezt az esetet vissza sem kellett volna nézni, biztosan nem kellett büntetőt ítélni, mint ahogy a játékvezető nem is ítélt” – mondta lapunknak Bede Ferenc, aki a Ferencváros megadott tizenegyesét is objektíven ítélte meg.

A Fradi 2-0-s előnyről került hátrányba, amikor is jött a kérdéses szituáció.

„Annál jobban nem lehet a test mellé szorítani a kezet, mint ahogy azt a norvég védő megtette. Itt a játékvezető hibázott, amikor tizenegyest adott” – ismerte el a szakember.

A kérdéses szituáció a videóban 1 percnél.

Ihor Haratin egyenlítőgólja végül nagy esélyt adott a Fradinak, a csapat itthon akár már egy gólnélküli döntetlennel is bejuthat a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt