Létrehozva: 2020.10.10.

„Élete végéig ezen az úton haladt” – megható szavakkal emlékezett Benedek Tiborra a barátja

Legendás pólósunk utóda szerint ennek köszönhetőek az UVSE sikerei.

Az UVSE csapata erőn felül teljesít a vízilabda-bajnokságban. Vincze Balázs vezetőedző a Bors hasábjain többek között arról beszélt, hogy a fiatal játékosok remeklése elődjének, a júniusban súlyos betegség következtében 47 évesen elhunyt Benedek Tibornak is köszönhető.

A Benedek Tibor (fehér pólóban) által kijelölt utat járják tovább
Fotó: Facebook/UVSE.Official

Vincze nyáron örök barátjától, a legendás pólós kérésére vette át a stafétabotot a gárda élén.

„A felnőttcsapat irányítása mellett a legfontosabb feladatom, hogy a több mint háromszáz gyerek oktatása, nevelése, képzése ne térjen le arról az útról, amelyet Benedek Tibor fektetett le és haladt rajta egészen élete végéig”

- mondta többek között a szakember, aki szerint a jó példa adott a nagyon fiatal játékosai előtt:

„...hiszen szegény Tibor sem a tehetségével, hanem az alázatos munkájával, kitartásával és szorgalmával lett a világ legjobbja.”

A hajdani csapattárs és barát kiemelte, hogy az eddigi jó eredmények ellenére továbbra sem a bajnoki címért hajtanak. A céljuk, hogy a velük pariban lévő, közel azonos képességű gárdákat otthon biztosan legyőzzék, és emellett összejöhet néhány bravúr is.

„Már bebizonyítottuk, a Benedek-féle út vezet a célok eléréséhez”

- zárta gondolatait Vincze Balázs.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt