Létrehozva: 2021.01.26.

„Elsírtam magam” – könnyekről és vérről beszélt Dárdai Pál

Megható búcsút vett az U16-os csapatától, amelyben legkisebb fia, Bence is játszik.

„Nyár óta vezettem az U16-os csapatot, remekül éreztem magam, élveztem a munkát, haladtunk is szépen a srácokkal. Egyáltalán nem volt tervben, hogy átülök a felnőttek kispadjára”

- árulta el Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában, már a Hertha Bundesliga-csapatának hétfőn kinevezett régi-új vezetőedzőjeként.

Nagyon fájt neki a búcsú legkisebb fia, Bence korosztályától
Fotó: AFP

Volt szövetségi kapitányunk elmondta: tépelődött a felkérés miatt, de a szíve mélyén tudta, hogy segítenie kell.

„Nem vagyunk könnyű helyzetben, mi több, állítom, hogy nehezebb szituációban veszem át a csapatot, mint hat évvel ezelőtt. Az első nehézséget ugyanakkor már leküzdöttem: amikor hétfő délután elköszöntem a gyerekektől, nem tagadom, elsírtam magam. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz a búcsú...”

- mondta többek között Dárdai.

A teljes interjú IDE KATTINTVA olvasható el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét