Létrehozva: 2017.05.08.

Ennyi volt, egyetlen magyar játékos maradt a topligában

A volt ferencvárosi középpályás csapata már biztosan nem eshet ki.

Mivel a Palermo csapat csak 1-1-es döntetlent játszott  a Chievo otthonában, kiesett az olasz első osztályból. Ez azt jelenti, hogy a következő szezont a klub két magyar játékosa, Balogh Norbert és Sallai Roland már nem a Serie A-ban kezdi meg, legalábbis nem a szicíliai csapat színeiben.

Előbbi játékos nem állt be a veronai csapat ellen, míg utóbbi kezdőként 77 percet kapott. A Palermo így követte a már kiesett Pescarát.

Ha az olasz klubok a nyáron nem igazolnak magyar tehetséget, Nagy Ádám lesz az egyetlen labdarúgó az első vonalban. A volt ferencvárosi középpályás csapata, a Bologna egyébként 3-1-re kikapott az Empolitól, ennek ellenére eldőlt, már nem eshet ki a másodosztályba. A magyar játékos sérülés miatt nem volt a keretben.

 

Az olasz bajnokság 35. fordulójában lejátszottak egy tízgólos (!) meccset is, a Lazio 7-3-ra verte a Sampdoriát és megerősítette negyedik helyét a táblázaton.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét