Létrehozva: 2020.11.18.

„Ez még csak a kezdet” – mondta az edzője: nagy jövő előtt áll Dárdai Pál középső fia

Bámulatos gyorsasággal fejlődik. A 18 éves Dárdai Márton hónapok leforgása alatt lett ifistából Bundesliga-játékos.

A Hertha 18 éves tehetsége, Dárdai Márton egy évvel ezelőtt még az U19-es ificsapatban is a többieknél fiatalabb és tapasztalatlanabb zöldfülűek közé tartozott – azóta pedig a negyedosztályban szereplő U23-as tartalékok között is csak hat meccset játszva eljutott a Bundesliga-bemutatkozásig. És hol van még a vége?!

Labbadiánál (jobbra) jó kezek között van
Fotó: Instagram

„A Bundesliga-debütálása még csak nagyon a kezdet volt. A további útja jóval tovább tart majd”

– jelezte most a Hertha honlapján Bruno Labbadia vezetőedző, hogy szerinte nagyon messzire juthat el Marci, akivel hosszú távon is számol.

A játékosként és edzőként is klublegendává lett Dárdai Pál középső fia az Augsburg otthonában aratott 3-0-s berlini győzelem során, a hajrában lépett pályára. Az a pár perc mérföldkövet jelentett a pályafutásában. Bátyja, Palkó után a 18 éves másodszülött Dárdai-fiú is topligás futballista lett.

Egy éve még az ifik között, most már a felnőtt Bundesligában lépett pályára
Fotó: Instagram

„Remek győzelem és a bemutatkozásom a Bundesligában! Micsoda nap”

– áradozott Marci az Instagramon, míg Labbadia megeresztett egy zrikát büszke apa, a Hertha utánpótlásához visszatért klublegenda, Dárdai Pál irányába:

„Márton nagyon rendes fiú. Édesanyját dicsérheti a jó nevelése, mert az apjáról nem sokat tudok.”

A Dárdai Márton játékát és egyéniségét hosszasan elemző cikkből kiderül: ebben a járványtól terhelt, viharos évben még a remek utánpótlásképzéséről híres Herthánál is szokatlanul gyorsan került reflektorfénybe az első csapatnál.

Az apja tavaly nyári távozása óta már negyedikként kinevezett, végre telitalálatnak tűnő Hertha-edző, Labbadia áprilisban hívta föl a felnőttkeretbe, ahol azóta is fejlődik és bizonyítja a rátermettségét. A remek fizikai adottságokkal és korát meghazudtoló higgadtsággal megáldott, párharcokban és fejpárbajokban is erős, de a támadásokat is jól segítő Dárdai Márton igazi vezér típus. Kedvenc posztja a bal oldali belső védőé, de trénere szükség (a manapság gyakori sérülések és megbetegedések) esetén akár védekező középpályásként vagy balhátvédként is számíthat rá.

Német válogatott lehet?

Testvéreihez hasonlóan Dárdai Márton is Berlinben született, hiszen édesapja öt évvel korábban a Herthához igazolt a BVSC-ből. Remekül beszél magyarul, gyakori vendég az óhazában, de érthetően már Németország az otthona. Kettős állampolgárként a német korosztályos válogatottakban lépked előre a szamárlétrán. Az U17-es német válogatott oszlopaként és csapatkapitányaként kijutott az elmaradt Eb-re, most pedig már az U19-es csapat tagja. Apja sokszor elmondta: a fiai döntésére bízza a választást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt