Létrehozva: 2021.11.07.

Ez nagyot szólhat, történelmi tettre készülnek a Fradi ellen

A címvédő Ferencváros az éllovas Kisvárda otthonában lép fel a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi rangadóján. A szabolcsi csapat odahaza még soha nem nyert a Fradi ellen.

Eddig kétség kívül a Kisvárda a szezon meglepetéscsapata, amely 11 fordulót követően vezeti a tabellát. A szabolcsi klub mindjárt a bajnokság kezdetén szenzációt okozott, hiszen idegenben legyőzte a címvédő Ferencvárost, és azóta is kiválóan teljesít. Hazai pályán kifejezetten hatékony Joao Janeiro együttese, öt meccsen mindössze két gólt kapott, négyszer nyert és egy döntetlent ért el. Viszont vasárnapi ellenfelét, a Ferencvárost korábban még soha nem győzte le hazai pályán a Kisvárda, vagyis a hétvégi rangadón történelmi eredmény születhet.

A Kisvárda az 1. fordulóban nyerni tudott a Ferencváros otthonában
Fotó: Nemzeti Sport

A két gárdát egyetlen pont választja el egymástól, de vesztett pontok tekintetében jobban áll a Ferencváros, mivel a hozzá hasonlóan 22 pontos Puskás Akadémia elleni meccsét még nem játszotta le az első körből.

A Kisvárdának ez a negyedik idénye az élvonalban, 2019-ben kilencedik, 2020-ban nyolcadik, tavaly pedig az ötödik helyen végzett, vagyis folyamatosan előrébb lépett. Jelenleg az első helyen áll. Amennyiben a szabolcsi gárda végig megőrizné a pozícióját, akkor a Videoton 2011-es aranyérme óta az első olyan bajnok lehetne, amelyik korábban még nem nyert aranyérmet.

„A tabella ellenére azt mondom, a Fradi az esélyes – mondta az nso.hu-nak a Kisvárda kapusa, Dombó Dávid. – Mi nyugodtan játszhatunk. Most olvastam, hogy minden jegy elfogyott, nagy a várakozás, még sincs vesztenivalónk, nem érezzük, hogy nyomás vagy győzelmi kényszer alatt kellene pályára lépnünk.”

Ha a Kisvárda nyerne négy pontra növelné előnyét az élen.

NB I, 12. forduló:

vasárnap:

15.30: Kisvárda-Ferencváros

17.30: MOL Fehérvár-ZTE

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt