KIAJOBB

Ezért ment tönkre Fucsovics idei éve

Fellángolások és leégések: nagyon küzdött, de minden Marci ellen volt 2019-ben. Edzőmizéria, sérülések, betegségek.
  • Szerző: vav

Amilyen balszerencsésen alakult Fucsovics Márton 2019-es éve, úgy is végződött a versenyszezonja a pozsonyi tornán: meccslabdáról elszenvedett vereséggel. Ha végignézzük, mennyi nehézség zavarta idén legjobb teniszezőnket, valahol érthető, hogy kiborult és dühében eltörte az ütőjét.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Federert és Djokovicsot is megizzasztotta, mégsem jöttek össze idén a dolgai
Fotó: AFP

A katari versenyen szilveszterezve, a Novak Djokovics elleni peches vereséggel (6:4, 4:6, 1:6), a világranglista 35. helyén indult neki az idei évnek Fucsovics.

A csúcson váltott edzőt

Aztán márciusban karrierje legjobbjaként a 31. lett – csakhogy éppen ekkor szakított edzőjével, Sávolt Attilával, akinek az irányításával három év alatt a 200. hely környékéről kapaszkodott előre.

Azóta régi-új trénerével, Olivier Taumával dolgozott, de a Nemzeti Sport értesülése szerint már az ő útjaik is szétváltak.

A jelenlegi 71. pozíció még mindig elismerésre méltó (előtte bő másfél évtizeddel éppen Sávoltnak sikerült bejutnia magyarként az első 100-ba), de köszönőviszonyban sincs Marci korábbi terveivel.

Nem érte el a céljait

„Már nem tanulóév lesz. Nagy eredményekre vágyom, a négy Grand Slamből kettőn szeretnék legalább a nyolcaddöntőig eljutni, és jó lenne tornákat is nyerni”

– sorolta a terveit 2018 végi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy stabilizálná a helyét a legjobb 30 között.

Csakhogy a vélhetően anyagi okokra visszavezethető edzőváltás után semmi sem sikerült mindebből. Februári, szófiai vesztes döntője után fináléig sem jutott ATP-tornán. Hiába játszott helyenként remekül, hiába vette föl a versenyt még a legnagyobbakkal is, hajszálon múló vereségeket szenvedett top20-as ellenfelekkel szemben, és Djokovics után Roger Federert (6:7, 4:6) vagy éppen Stan Wawrinkát (4:6, 7:6, 5:7) is „csak” megszorongatni tudta.

A GS-tornák közül pedig egy-egy főtáblás meccset nyert az Ausztrál Openen és Wimbledonban.

Sérülések, betegség és rosszullét kínozta

Az edzőmizéria mellett sorozatos balszerencse, sérülések és betegségek okozták Marci hullámzó formáját és visszaesését. A nemzetközi tornáin hol a viszontagságos utazás és az időzónák közötti átállás viselte meg, hol súlyos rosszullét, vagy a januártól novemberig sorjázó kisebb-nagyobb sérülései szóltak közbe.

Már a januári Ausztrál Openen is ápolni kellett a pályán
Fotó: AFP

Izomgyulladás miatt heteket hagyott ki, míg a Roland Garroson például magas lázzal elszenvedett veresége után összeesett az öltözőben, máskor pedig gyomorproblémái miatt kellett föladnia mérkőzést.

Októberben, Hacsanov ellen gyógyszereket kapott a rosszullétére
Fotó: sport tv

Ez utóbbiakat nehéz kivédeni, de megfelelő edző irányításával jövőre remélhetőleg visszatérhet a helyes útra és az élmezőnybe.

Bonyodalmak minden szinten

Miközben Fucsovics hosszú hónapokig hadakozott a magyar szövetséggel (és a „harcostársával”, Babos Tímeával alkotott vegyespárosuk sem jött be valami fényesen), itthon olykor még az edzéslehetőségei is korlátozottak voltak. A füves szezon előtt például a Balatonig kellett utaznia tréningezni. Ráadásul klubot is váltott, az MTK sportolója lett.