Létrehozva: 2017.07.16.

Felháborító dolgokról beszélt az NB I-es edző, ebből baj lehet

Mészöly Gézánál betelt a pohár. Nem elég, hogy csapata, a Haladás kikapott a Honvédtól, még a szurkolókkal is meggyûlt a baja.

Sima vereséggel, de dühösen távozott Kispestről Mészöly Géza. A Haladás fociedzője csapatával 2-0-ra kapott ki a bajnok otthonában, ő mégsem az eredmény miatt dühöngött. A tréner a kispestiek egy csoportjának viselkedése miatt akadt ki.

Már megszoktam, hogy Kispesten nem vagyok nagy kedvenc, bár igazából nem értem, hogy miért

 – így Mészöly. 

"Bosszant, hogy miért foglalkoznak velem, de becsületemre legyen mondva, egyszer sem reagáltam arra, amit mondtak. Pedig néhányat elküldtem volna melegebb éghajlatra, hogy miért foglalkozik velem ennyire teátrálisan. Nagyon csúnyán viselkednek velem mindig, amikor ide jövök. Tűröm, tűröm, csak nehogy egyszer elszakadjon a cérna, remélem, megállom. Egyszerűen nem értem az okát, mert sosem bántottam a Honvédot. Az, hogy végig velem foglalkoznak a mérkőzéseken, nagyon felháborít."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét