Létrehozva: 2020.08.22.

„Fiam, mindent magadnak köszönhetsz” – így búcsúzott fiától Lőw Zsolt édesapja

A gyerek csak aranyéremmel térhet haza Portugáliából.

Három televíziót is bekapcsol vasárnap este a budapesti Lőw-család a Bajnokok Ligája döntőjének idejére. Nem is csoda, a fiú, Lőw Zsolt a Paris Saint-Germain másodedzőjeként lesz ott a Bayern München elleni focimeccsen. A korábbi válogatott focista édesapja izgatottan várja az összecsapást.

„Itthon három tévét is bekapcsolunk a mérkőzésre, összegyűlik a család, nem is lehet kifejezni, mennyire szurkolunk Zsoltnak. Én ugyanakkor egyedül, külön szobában szeretem nézni a fiam meccseit. Együtt élek a játékkal, kiabálok, ugrálok, pedig a térdemmel bajlódom, műtét vár rám” – nyilatkozta a Lőw János a Blikknek. „Természetesen nagyon büszke vagyok a fiamra. Tíz évig voltam az edzője, ezért mindig azt mondja, hogy mennyire hálás nekem. Én viszont erre azt szoktam mondani, hogy fiam, mindent magadnak köszönhetsz, önerőből jutottál oda, ahol most vagy.”

Fotó: Twitter

Az apuka biztos abban, hogy a párizsiak nyerik a BL-t. Sőt, búcsúzóul fiától az első helyet kérte.

„Mondtam Zsoltnak, hogy kizárólag aranyéremmel a nyakában jöhet haza.”

A döntőt vasárnap este 21 órától rendezik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét