Létrehozva: 2021.05.07.

Hosszú Katinkának beszóltak a rajongók a nagypapa miatt

Az úszónő az imádott papával közös fotót posztolt, azonban más is szerepelt a képen.

Még a leghűségesebb rajongók szerint is kínos Hosszú Katinka legutóbbi bejegyzése a közösségi oldalán. Az úszónő imádott nagypapájával közös képet osztott meg, azonban – mint azt jelezte is – a poszt egy fizetett hirdetés.

Hosszú Katinka (Fotó: MTI)

A képen az anyai nagypapa, Bakos László látható, aki első edzője volt Hosszúnak, ő szerettette meg a sportágat unokájával. Ki lehet jelenteni, Laci bácsi volt az, aki a kosárlabdázás helyett az úszás felé terelte az akkor 3-4 éves Katinkát.

„A nagypapám. Az első edzőm. Ő az, aki elindított az úton. Ha a Magyar Sport napjára gondolok, ő jut eszembe. Neki köszönhetem, hogy az ország színeiben úszom ma a versenyeken. Puszi Papa! És köszönöm nektek, hogy hisztek bennem. És a Rexonának is, hogy minden edzés alatt velem együtt bírja a tempót. ” – írta a kép mellé Katinka.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Katinka Hosszu (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés

A hozzászólásokat olvasva több rajongónak is az a véleménye, kár volt a hirdetésbe belevonni a nagypapát:

„Katinka, ne már...” – írta valaki röviden a reklámra utalva.

„Sikerült egy cuki storybol is reklámot csinálni” – jegyezte meg egyik kommentelő.

Volt, aki szerint a nagypapa ennél többet érdemelne:

„Szegény Papa! Megérdemelt volna egy külön posztot.. nem egy reklámot”

Katinka mentségére az úszónő nem először posztolt imádott nagypapájáról, korábban többször emlékezett meg róla külön bejegyzéssel, reklám nélkül is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt