Létrehozva: 2020.07.07.

Így lett Szoboszlai a koronavírus-szünet legnagyobb nyertese

Tusup is példának állította. Cserejátékos volt, az egész liga legjobbja lett. Előnyére fordította a csapást: amíg mások visszaestek, ő még inkább belehúzott a munkába.

Hihetetlen javulás figyelhető meg Szoboszlai Dominik teljesítményében a koronavírus-járvány okozta három hónapos szünet után. A Salzburg 19 éves magyar tehetsége addig javarészt csereként játszott, utána viszont vezéregyéniségként, gólokat és gólpasszokat szórva nem csak a csapata, de az egész osztrák Bundesliga legjobbja lett. Most elárulta, mi áll a berobbanása hátterében.

Kupagyőztesként és bajnokként zárt az osztrák szezont – és az ausztriai pályafutását is?
Fotó: Instagram

„A leállás után igazán keményen dolgoztam ezért. Az újrakezdést követően összesen tizenhét pontot gyűjtöttem a kanadai táblázaton. De őszintén megmondom, erre én sem számítottam. Egyszerűen csak minden címet meg akartam nyerni a csapattal. Az ilyen egyéni elismerések aztán jönnek maguktól”

– emelte ki. A koronavírus-járvány kényszerszünete jelentette a fordulópontot Szoboszlainak, miután a szezonzáró után a klubelnökök, sportigazgatók és vezetőedzők szavazatai alapján az osztrák Bundesliga legjobb játékosává választották.

Csapata, a Red Bull Salzburg honlapján úgy kommentálták a magyar tini „jól megérdemelt” sikerét, hogy az újraindulás utáni hajrában „legalább egy szinttel jobb volt” mindenki másnál a ligában, és „az ő érdeme a bajnoki cím”.

Fotó: AFP

Hogy mindez nem túlzás, azt jelzi: az addigi cserejátékos a járványszünet óta lejátszott 11 tétmeccsen (10 bajnokin és a megnyert kupadöntőben) 8 gólt szerzett és 11 gólpasszt adott a csapattársainak. Középpályás létére csak a Bayern München világklasszis középcsatára, Robert Lewandowski termelt nála több gólt a járvány óta, az asszisztokat is beleszámítva azonban Szoboszlai volt a legeredményesebb.

„Nem hagytam abba az edzést, hanem csináltam a magam dolgát, és végigmelóztam az egész szünetet. És azt hiszem, egyszerűen férfi lettem. Tisztában voltam azzal, hogy a koronavírusig nem ment valami jól, és fejben átállítottam magam egy másik irányba”

– taglalta néhány napja a szembetűnő javulása okait.

Előtte-utána: ég és föld a különbség

A kényszerszünet előtt: 29 tétmeccs 4 gól 7 gólpassz A kényszerszünet után: 11 tétmeccs 8 gól 11 gólpassz

Ez tűnt fel a motivációs trénerként is sikeres úszóedzőnek, Shane Tusupnak is:

„Gratulálok, tesó! Elképesztő szezonhajrá volt”

– üzente Tusup az Instagramon, hozzátéve: sportágtól függetlenül mindenkinek érdemes példát venni a focistáról, aki a kényszerszünetben a maga javára fordította a mindenki számára rossz helyzetet.

„Ha ez nem inspiráló, akkor nem tudom, mi lenne az”

– írta Tusup.

Elárulta magát az interneten?

Angol, francia és német klubok mellett leginkább az olasz Serie A több élcsapata érdeklődik Szoboszlai Dominik iránt. Helyi lapértesülések szerint a focista ügynöke, Esterházy Mátyás a napokban több kérővel is tárgyal, de nápolyi és milánói hírportálok szerint a középpályás véletlenül már elárulta a döntését. Lájkolt egy szombati Instagram-bejegyzést a Lazio elleni, idegenbeli 3-0-s Milan-győzelemről (azóta már visszavonta a tetszésnyilvánítást).

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt