Létrehozva: 2021.05.31.

Itt a bejelentés, Budapestre jöhet a BL-trófea

Lőw Zsoltnak másodszorra összejött a nagy siker, ami előtte még egy magyarnak sem.

Lőw Zsolt lett az Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történelmének első magyar győztese. A korábbi magyar válogatott játékos a Chelsea másodedzőjeként ért fel a csúcsra. A Manchester City 1-0-s legyőzésében nagyon komoly szerepe volt.

Lőwnek (balra) nagy része van a sikerben
Fotó: AFP

Ami Pep Guardiolának a City élén öt év alatt nem sikerült, az Thomas Tuchelnek és stábjának négy hónap alatt összejött. A német mestert decemberben rúgták ki Párizsból, s januárban vette át az akkor bajnokságban kilencedik Chelsea-t. A londoniakkal feljött végül a negyedik helyre, megnyerte a Bajnokok Ligáját és a kupadöntőt is elérte.

Tavaly nyár óta tervezi, most végre esélye lett Lőw Zsoltnak Budapestre elhoznia a Bajnokok Ligája-trófeát. A magyar edző Thomas Tuchel oldalán a Paris Saint-Germain vezetőjeként még elbukta a döntőt, a londoniakkal azonban csúcsra ért. Most ismét azt mondta, ha nyernek, akkor hazahozza a serleget.

Részletek a Metropol napilap hétfői számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét