Létrehozva: 2018.09.12.

Itt az év első győzelme, sztárok ellen javított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott zárt kapuk mögött fogadta Görögországot a Nemzetek Ligájában.

A Finnország elleni vereség után a magyar válogatott nézők nélkül, Budapesten 2-1-re verte Görögországot. A vendégek kezdőcsapatában számos világsztár szerepelt, Manolasz például az AS Romában, míg Papasztatopulosz az Arsenalban játszik.

A 17. percben szereztük meg vezetést, három magyar fejes előzte meg a találatot, majd Sallai Roland kapásból a léc alá lőtt (1-0). Gyönyörű akció volt.

Két perccel később Manolasz fejjel egyenlített (1-1), de a félidő végén ismét nálunk volt az előny: a 43. percben sorozatos magyar helyzetek után Kleinheisler lökete már utat talált a görög kapu bal felső sarkába (2-1). A második félidőben nem esett gól.

Ez volt az év első győzelme, a magyar válogatott ezt megelőzően négyszer kikapott, egyszer pedig döntetlenre végzett 2018-ban.

A Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportját Finnország vezeti hat ponttal, Magyarország és Görögország három-három ponttal áll, míg Észtországnak nincs pontja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt