Létrehozva: 2019.06.22.

Javított Rossi a bizonyítványán, csak ezért nem kitűnő

Szinte hibátlan volt a tavaszi teljesítmény, de azért akad még javítanivaló.

A június az iskolákban és a futballban is az év végét jelenti, ráadásul Marco Rossi is éppen egy éve dolgozik nemzeti csapatunk élén.

A 2020-as – részben budapesti – Európa-bajnokság selejtezők azonban novemberig tartanak, ezért a %RIPOST% kivételesen félévi bizonyítványban értékeli olasz kapitányunk és a válogatott teljesítményét.

Szorgalom: 5

Ebben a tekintetben tavasszal még egy lapáttal rátett az addig is lelkiismeretes munkára Marco Rossi és csapata (alábbi képünkön balra helyettese, Cosimo Inguscio, jobbra Giovanni Costantino).

Az idei négy Eb-selejtezőn szívvel-lélekkel küzdő focistáink közül többen is kiemelték: az edzők nagyszerű közösséget formáltak a válogatottnál. A hosszabb-rövidebb pihenőre vonuló játékosok már a Wales elleni győzelem után hangoztatták, hogy alig várják az őszi folytatást.

Magatartás: 3

Ezen a téren azért bőven még van javítanivaló. A szlovákiai és a horvátok elleni rasszista rigmusok miatt az UEFA a Wales-meccsre szektorokat zárt be, és eurótízezrekre büntette a magyar szövetséget. Rossit a bakui találkozó hajrájában küldte el a kispadtól a kissé túlbuzgó holland játékvezető. A forrófejű Maestro állítása szerint semmi csúnyát nem mondott, de Wales ellen így is segítőire kellett bíznia a csapatát.

Eredmények: 5/

A szlovákiai vereség a csoport első helye ellenére is ront az összképen, mégis jár a biztató ötös alá. A nagyszombati nyitány óta fejlődik a csapat játéka és eredményessége is; a világbajnoki ezüstérmes horvátok és a Gareth Bale-lel felálló walesiek hazai legyőzése is bravúr; a magabiztos azeri siker pedig több mint két és fél év (kilenc sikertelen túra) után kiharcolt idegenbeli győzelmet jelentette.

 

Újítás: 5

Remek edzői húzásokkal rukkolt elő a Rossi-stáb. Ilyen volt a Wales elleni nyerőember, Pátkai Máté játékának finomhangolása (a szünetben kért változtatásnak köszönhettük a pontokat érő gólt). Korhut Mihály szlovákiai hibái után telitalálat volt Kádár Tamás balhátvédjátéka a horvátok ellen, aztán Wales ellen újra Korhut már karrierje legjobb játékát produkálta. Baráth Botond behívását sokan nem értették, de a védő meccsről meccsre javult, Bale-ék ellen a csapat egyik legjobbja volt.

Kommunikáció: 5

Ha arra van szükség, Rossi lelkesít, ha az kell, a realitások talaján maradva, higgadtan értékel. Megnyerte magának az öltözőt, a keret hangadói is elfogadták, és a szurkolók is mögötte állnak.

Ez a győzelmek mellett köszönhető az őszinte megnyilatkozásainak, de annak is, hogy elődeivel ellentétben a közösségi médiát is profin kezeli. Csak magyarul mondana már többet egy-két köszönő szónál!

 

A válogatott idei eredményei:

Március 21.: Szlovákia–Magyarország    2-0
Március 24.: Magyarország–Horvátország    2-1
Június 8.: Azerbajdzsán–Magyarország    1-3
Június 11.: Magyarország–Wales    1-0

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt