Létrehozva: 2020.09.28.

Kiderült Dzsudzsák sorsa: keretet hirdetett Rossi a sorsdöntő Eb-pótselejtezőre

A Puskás Arénában derült ki a névsor. Újonc csatár és a Mainz keretéből kitett Szalai Ádám is meghívót kapott.

Kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét Marco Rossi szövetségi kapitány. A talán legtöbb szurkolót érdeklő kérdésre a válasz: nem, az NB II-ben szereplő Debreceni VSC-ben csak hétfő este bemutatkozó Dzsudzsák Balázst egyelőre természetesen nem hívta meg az olasz szakvezető.

Fotó: mlsz.hu

„Tisztelem Balázs pályafutását és a döntését is, hogy hazatért Debrecenbe. Biztos vagyok benne, hogy segíteni fog az egyesületének visszatérni az NB I-be. Ha lesz lehetőségem meghívni őt a válogatottba, örömmel meg fogom tenni, hogy megdönthesse a válogatottsági rekordot”

- mondta Rossi a 108-szoros válogatott szélsőről, de a szavaiból kiderült: a magyar másodosztályból aligha számít játékosokra.

A válogatott keret tagjai:

A támadóknál a ZTE FC-nél is kitűnő teljesítményt nyújtó Könyves Norbert szerepel újoncként, illetve a nyár egyik átigazolási szenzációját szolgáltató Varga Kevin, a török Kasimpasa játékosa is ott van a keretben.

A Mainz keretéből kitett csapatkapitányról, Szalai Ádámról a kapitány elmondta:

„Ezúttal is a két éve érvényben lévő szabályok mentén alakítottuk ki a keretet, ugyanakkor van egy kivétel Szalai Ádám személyében, aki egy héttel ezelőttig a Mainz első csapatával edzett, illetve a Német Kupában is pályára lépett, de jelenleg is tréningezik, vagyis jó formában van.”

Válogatottunk jövő csütörtökön, október 8-án Szófiában játszik Európa-bajnoki pótselejtezőt (a bolgárok elleni siker esetén, novemberben hazai pályán fogadhatjuk az izlandi-román párharc továbbjutóját a hazai Eb-szereplésért), majd egy héten belül Szerbiában (11-én) és Oroszországban (14-én) lép pályára Nemzetek Ligája-találkozókon.

A kerettagok október 4-én, vasárnap találkoznak Budapesten, majd három nappal később utaznak el Szófiába, az Eb-pótselejtező helyszínére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét