Létrehozva: 2017.05.16.

Kínok között versenyez a Forma-1 sztárja

Döntött: nem iszik, csak vezet. Nem csak a sikerekre szomjazik a vb-címért küzdõ Lewis Hamilton.

A szokásosnál is meggyötörtebbnek tűnt a Spanyol Nagydíj győzteseként Lewis Hamilton. A Mercedes istálló brit versenyzője a Forma-1 idei ötödik futamán másodszor győzte le Sebastian Vettelt. A pontversenyt vezető Ferrari-sztár megelőzése érdekében minden nehézséget vállalt Hamilton: Barcelonában arról is lemondott, hogy a futam közben akár csak egy kortyot is ihasson.

Az F1-pilóták folyadékvesztesége egy-egy versenyen legalább 2-3 liter.  Ezt vezetés közben egy szívócsövön keresztül pótolják. Hamilton azonban inkább majd' szomjan halt, hogy az autója valamicskével könnyebb - és így gyorsabb - legyen a víztartály nélkül.

Ez mintegy egy kilogramm mínuszt jelentett, ami számítások szerint körönként 0,035 másodperccel tette gyorsabbá a Mercedest.

Nem volt mit innom az autómban, hogy ezzel is spóroljunk a súlyon. Minden körben nagyon kellett nyomnom, majdnem megölt, hogy lépést tartsak Vettellel

- mondta kínkeserves győzelme után Hamilton.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt