Létrehozva: 2017.10.23.

Kőkemény szabályok, így tér vissza a Fradi-tábor

Pirosbetûs ünnep lesz a Ferencváros ultrái számára november 4. Hosszú tárgyalások után a Ferencváros vezetõsége megegyezett a csapat szurkolótáborával.

"Megegyeztünk! A Ferencváros tábora 2017. 11. 4-én, a Debrecen ellen visszatér"

– írtaKubatov Gábor, a klub elnöke közösségi oldalán.
A tábor november 4-én, a Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen debütálhat majd a Groupama Arénában, amelyben 2014-es átadása óta nem tette tiszteletét.

Mint ismert, a felek között a belépéshez szüksége vénaszkenner miatt alakult ki nézeteltérés, emiatt bojkottálta három éven keresztül a szurkolók egy része a Fradi mérkőzéseit.


Az ultrák három éves szünet alatt a Ferencváros második csapatának a találkozóira szerveztek szurkolást, de arra is volt példa, hogy a Videoton fanatikusaival keveredve drukkoltak Székesfehérváron.


Információnk szerint az alku azt tartalmazza, hogy a teljes tábor részére nem lesz kötelező a szkennelés. Elég, hogy a csoportok vezetői teljesítik kötelességüket, ők azonban felelősség a többi drukkerért. A jövőben a klubon belül is fegyelmi testület működik majd, s a visszatérő szurkolóknak is kőkemény szabályokat kell betartaniuk.


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Tizenegyesekkel döntöttek a gigászok az elődöntőről a BL-ben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

KIAJOBB

Xavi botrányt okozott, a Barca súlyos kudarcot vallott a BL-ben

KIAJOBB

Hamiltont is lepipálhatja, bődületes fizetéssel csábítják Verstappent

KIAJOBB

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben