Létrehozva: 2016.03.03.

Leértékelve! Hosszú Katinka már nem példakép?

Rontott hazai megítélésén a világ legjobb úszónõje. Hosszú Katinka inkább már nem is nyilatkozik, csak hogy ne kelljen beszélnie a szövetséggel folytatott harcáról.

Hosszú Katinka megítélésének alaposan betett az úszószövetséggel vívott harc. Már a %RIPOST% is írt arról, hogy a sportolónőnek mentálisan nem feltétlenül tesz jót, hogy az olimpia évében éppen hazai "főnökeivel" hadakozik, illetve már szóba sem áll velük.

Ezt tükrözi a Forbes magazin legújabb összeállítása, ahol ugyan idén "megvédte" a címét Hosszú, de már akadnak baljós jelek. Az nem kérdés, hogy a piaci szempontból legértékesebb 25 sportolónk listáján Hosszú magasan az első. Az öt szakértő egyébként minden sztárunk sportteljesítménye mellett a webes- és médiamegjelenéseiket értékelte, valamint eladhatóságukat a szponzornak.

A kategóriák között szerepelt az is, hogy vajon mennyire lehet példakép a sportoló a fiatalok számára. Itt sokat rontott Hosszú.

Ebből a szempontból Katinka tavaly az első volt, idén viszont már a kilencedik. Ennyit rontott a megítélésén, hogy a szövetséggel való konfliktusát mennyire tudta vagy nem tudta kezelni

- nyilatkozta a TV2 Mokka című műsorában Galambos Márton, a Forbes magazin magyarországi kiadásának főszerkesztője.

Galambos azt is elárulta, hogy az összeállítás kapcsán interjút szerettek volna kérni Hosszútól, aki hajlott is erre. Amikor azonban közölték vele, hogy a kínos kérdések is előkerülhetnek, akkor az úszónő inkább elzárkózott a megszólalás lehetőségétől.

Helyette Michelisz Norbert adott interjút a lapnak. Vele kapcsolatban kiemelték, hogy egyedül, sajtós vagy marketinges nélkül érkezett a találkozóra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét