Létrehozva: 2016.05.04.

Lesajnált futballtörpéket, magyar focistákat másolt az angol csodacsapat

Õket utánozta a Leicester City. Újoncok, lesajnált futballtörpék, akik padlóra küldték a sportág óriásait. Naná, hogy voltak köztük honfitársaink is!

A kiesőjelöltként indult kis csapat, a Leicester City bajnoki címével zárul a világ egyik (?) legerősebb futballbajnoksága. Bámulatos bravúr Angliában – de nem példa nélküli!

A %RIPOST% összegyűjtötte az utóbbi évtizedek legmeglepőbb aranyérmeseit a topligákból (később látni fogod: magyar szereplőkkel!), a nagy tornákról, és persze nem megfeledkezve a magyar NB I-ről sem.

 

Derby County, 1971/72

Brian Clough csapata két évvel az élvonalba jutása után nyert angol bajnoki címet, sőt a Bajnokcsapatok Európa-kupájában is csak az elődöntőben állította meg a Juventus.

 

Nottingham Forest, 1977/78

A Derby kispadjáról a sikerek ellenére elküldött Brian Clough megismételte a bravúrt a Forestnél is, sőt!

Itt rögtön a feljutás évében lett bajnok a csapata, újoncként megnyerte az angol Ligakupát és Szuperkupát, majd egymás után kétszer a BEK-et, egyszer pedig az európai Szuperkupát is.

 

Hellas Verona, 1984/85

Az olasz fociban mindmáig a Hellas Verona bravúrja a legemlékezetesebb. A másodosztályból feljutva előbb negyedik, aztán hatodik lett, de a harmadik évében – összevissza három vereséggel – már lefőzte a római, torinói, milánói sztárklubok mindegyikét.

 

Dánia, 1992

A strandról az Európa-bajnokság dobogójának tetejére? Igen, lehetséges!

A dánok csak a délszláv háború miatt kizárt Jugoszlávia helyett, az utolsó pillanatban kaptak felkérést az Eb-részvételre. Felkészülés helyett már nyaraltak, de óriási meglepetésre így is megnyerték a svédországi tornát.

 

(Kattints tovább! Folytatás a következő oldalon!)


 

Vác FC-Samsung, 1993/94

Csank János nem a strandról, hanem jóformán a semmiből gyúrta össze a kisvárosi bajnokcsapatát. Másutt leírt, kölcsönadott, addig a nagyközönség számára szinte ismeretlen játékosokkal körözte le a korszak jóval tehetősebb sztárcsapatait, a Kispest-Honvédot és a Ferencvárost.

 

Blackburn Rovers, 1994/95

Manchester United? Liverpool? Dehogy, Blackburn Rovers! Az új tulaj, Jack Walker jelentős befektetésével, Kenny Dalglish edzővel a Rovers három év alatt lett a másodosztály 19. helyezettjéből az új angol élvonal, a Premier League bajnoka.

 

1. FC Kaiserslautern, 1997/98

A német Vörös Ördögök 1996-ban a klub történetében először kiestek az első osztályból, majd miután Otto Rehhagel egyből visszavezette őket a Bundesligába, azt is rögtön megnyerték.

A „csodacsapat” keretéhez két magyar játékos is tartozott. Szűcs Lajost Újpestről szerződtették, de hiába a vetélytársai sérülései és doppingeltiltása, ebben az évben csak három Bundesliga-meccsen védhetett.

A korábbi MTK- és Fradi-védő, 24-szeres magyar válogatott Hrutka János a téli szünetben érkezett; tavasszal csak egyszer játszott végig meccset, kétszer pedig a hajrá 5-6 percére cserélték be.

 

Görögország, 2004

Megint egy bombameglepetést hozó Eb: a dánok után a görögök nyertek a surranópályán. A siker titkánál visszautalunk Hrutkáék mesterére, hiszen ugyanaz az Otto Rehhagel (avagy "Rehaklesz") volt a 24 év után résztvevő Görögország szövetségi kapitánya, aki hat évvel korábban, a Kaiserslautern újonccsapatával nyerte meg a Bundesliga salátástálját.

 

Bursaspor, 2009/10

Dzsudzsák Balázs jelenlegi kenyéradója belerondított a három török nagycsapat (Galatasaray, Fenerbahce, Besiktas) vetésforgójába. A török bajnokság 1950-es évek végi alapítása óta csak a a Trabzonspornak sikerült a bravúr – legutóbb 1984-ben… –, de 2010-ben a kis Bursaspor nyert aranyat.

A nagy rivális Fenerbahce az utolsó fordulóban csak döntetlent játszott a Trabzonnal – azért nem hajtott a győztes gólért, mert a hangosbemondó megnyugtatta a játékosokat: tévesen azt mondta, hogy a Bursaspor nem nyert az egy időben kezdett mérkőzésén…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt