Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.20.

Nem akármilyen nő tűnt föl Lewis Hamilton oldalán

Remekül választott a brit pilóta. Ha ő áll Lewis Hamilton mögött, még az eddigieknél is sikeresebb lehet a Forma-1 egyeduralkodója.

Két hónapja váltak el Lewis Hamilton és eddigi menedzsere, Marc Hynes útjai. A hétszeres világbajnok F1-pilóta most a szakmája egy igazi sztárját cserkészte be, hogy vele erősítse meg a stábját.

Igazi nagyágyút cserkészett be Hamilton
Fotó: AFP

Ezentúl Penni Thow segíti a brit pilótát, hogy szerteágazó projektjei helyett minden figyelmével és energiájával az autóversenyzésre összpontosíthasson. A New Yorkban élő, tehetségmenedzseléssel foglalkozó kanadai szakértő már olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint például Justin Bieber és Ariana Grande.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Lewis Hamilton Fan Page (@24lemoncurd) által megosztott bejegyzés

Ez az együttműködés arra utal, hogy Hamiltonnak esze ágában sincs visszavonulni a 2021-es szezon végén.

„Lewis a következő években is a versenyzésre fog koncentrálni. Az új partnerség lehetővé teszi számára, hogy így is hosszú távra kiépítse az üzleti érdekeltségeit”

- mondta egy, a Mercedes-sztárhoz közel álló forrás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét