Létrehozva: 2020.10.14.

Magyar hősök Moszkvában, újabb bravúrt harcolt ki a labdarúgó-válogatott

Lőtávolban maradt a csoportelsőség. Folytatás szűk egy hónap múlva, a hazai Eb-szereplésről döntő Izland elleni pótselejtezőn.

A Törökországban (1-0 ide), majd Bulgáriában (3-1) és legutóbb Szerbiában (1-0) aratott győzelmek után, Moszkvában sem szenvedett vereséget a magyar labdarúgó-válogatott. A szeptember elején Budapesten 3-2-es sikert arató, éllovas Oroszország vendégeként 0-0-ra végződött a mieink csoportrangadója a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Szalai Ádám (jobbra) és az orosz Kudrjasov csatája is döntetlen, akár a meccs
Fotó: MTI

Marco Rossi szövetségi kapitány ezúttal is több alapemberét nélkülözte. Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland és a többiek helyetteseivel sokáig remekül helytállt a csapat. Dibusz Dénes első komoly közbenyúlására a kapuralövés nélkül eltelt első félidő végén, a 45. percben volt szükség.

A szintén kissé tartalékos oroszok a szünet után már veszélyesebben támadtak. Dibusz bravúrjai és egy kapufa mellett a mieink Loic Nego révén veszélyeztettek a túloldalon. Ezúttal azonban a győzelem nem, csak a szervezett és gyakran önfeláldozó védekezéssel, hősies küzdelemben kiharcolt döntetlen volt benne a játékban. Ez is bravúr, hiszen Moszkvában győznie legutóbb 1956-ban az Aranycsapatnak sikerült (1-0-ra), pontot pedig legutóbb 1991-ben raboltunk (2-2).

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport

Oroszország-Magyarország 0-0 Moszkva, VTB Aréna. Vezette: Michael Oliver (angol). Magyarország: Dibusz – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Gazdag (Nagy Á., a szünetben), Sigér, Kalmár (Schäfer, 77.), Holender (Fiola, a szünetben) – Szalai Á. (Könyves, 83.), Nikolics (Varga K., 61.).

 

A csoport másik mérkőzésén: Törökország-Szerbia 2-2 (0-1).

Az állás négy forduló után: 1. Oroszország 8 pont, 2. Magyarország 7, 3. Törökország 3, 4. Szerbia 2.

(Válogatottunk őszi sorozata november 12-én, a Puskás Arénában az év meccsével, az Izland elleni pótselejtezővel folytatódik. A párharc győztese bejut a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra.)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét