Létrehozva: 2020.04.22.

Magyar meccs tett keresztbe a Bayern München sztárjának

A Real Madridhoz csábított Alaba több mint tíz évig hitte magát csúcstartónak. Csakhogy volt egy 1917-es osztrák-magyar mérkőzés...

Tíz éven át úgy hitte David Alaba, hogy övé az osztrák labdarúgás történetének korrekordja, mint a legfiatalabb válogatott játékos. Most azonban kiderült, hogy a Bayern München sztárja csak második az örökranglistán. A csúcs bizonyos Ernst „Jokl” Walter Joachimé, aki a balhátvédnél jóval ifjabban szerepelt az 1917 novemberében lejátszott osztrák-magyar válogatott mérkőzésen.

Tíz évig hitte magát osztrák korrekordernek
Fotó: AFP

A Der Standard hétfőn írta meg, hogy Jokl akkor 16 éves és 305 napos korában védte az osztrák válogatott kapuját. Kevés sikerrel, hiszen a mieink 2-1-re győztek Bécsben, mellesleg a mieinknél akkor játszott először a nála is majdnem négy hónappal fiatalabb Orth György. Az eddig osztrák rekordernek tekintett Alaba ellenben 17 éves és 112 napos volt, amikor 2009-ben bemutatkozott a nemzeti tizenegyben.

Az 1976-ban elhunyt „Jokl” egyébként csak négyszer védett az osztrák válogatottban. A születési dátum körüli zavart éppen a játékostársai által ráragasztott csúfneve okozta. Nagyon tehetséges, de arrogáns és végletes érzelmekre hajlamos sportolónak tartották. Előfordult, hogy egy kapott gól után dühében a meccs közepén levonult a pályáról. A születési dátumának kinyomozására a bécsi zsidó sportolók pár éve megjelent lexikonja adta az apropót. Végül a New Yorkban élő unokahúgai segítettek az újságíróknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Békepárti és migrációellenes rendezvényt nem lehet tartani Brüsszelben

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

KIAJOBB

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

KIAJOBB

Oda Szoboszlai nagy álma? Újabb fronton bukott el a Liverpool

KIAJOBB

Szoboszlait nem kímélik a szurkolók; felismered a magyar sztársportolót?