Létrehozva: 2021.05.06.

146 éves üzenet: erről szól a mai nap Magyarországon

Különleges évfordulót ünneplünk május 6-án. Dr. Szabó Tünde sportállamtitkár szerint máig egyetemes a Magyar Sport Napja üzenete.

A Magyar Athletikai Club 1875. május 6-án, Budapesten rendezte meg a kontinens első szabadtéri sportversenyét. Ennek emlékére az első Orbán-kormány 2000-ben a Magyar Sport Napjának nyilvánította az évfordulót. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, korábbi olimpiai ezüstérmes úszónőnk a jeles alkalomból kiemelte: ennek a napnak az üzenete egyetemes ma is.

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erõforrások Minisztériumának sportért felelõs államtitkára
Fotó: MTI

- Az eredetét tudjuk, de miért fontos ma a Magyar Sport Napja üzenete?

Dr. Szabó Tünde: Ez az a nap, amikor megemlékezünk azokról a kivételes emberekről, akik fáradhatatlan munkájukkal, tenni akarásukkal, a sport és hazájuk iránti elkötelezettségükkel lerakták a magyar sport alapjait. A Magyar Sport Napjának az üzenete egyetemes ma is, hiszen a sport a küzdeni tudásról, a kitartásról szól, és arról, hogy minden helyzetből felálljunk, mindig próbáljuk a tőlünk telhető legjobbat nyújtani.

 

- A világjárvány hatására hogyan változott a sport, azon belül is a tömegsport, iskolai sport szerepe?

Sz.T.: A sportolás, a sport a legjobb módszer egészségünk megőrzése és immunrendszerünk erősítése szempontjából. A koronavírus-járvány még inkább felértékelte ennek a két nagyon fontos dolognak a szerepét. A mindennapi iskolai testnevelés kiemelkedő fontosságú gyermekeink szempontjából, de természetesen ez akkor lesz újra kulcsfontosságú, amikor mindenki visszatérhet az intézményekbe. A tömegsportrendezvények hazánkban mind inkább megerősödnek, és igény van arra, hogy közösen sportoljunk és egészségesen éljünk.

 

- Hogyan változtatták meg a koronavírus következményei az Ön és családja sportolási szokásait?

Sz.T.: A családom életében kiemelkedő helyet foglal el a sportolás, és ez a koronavírus ideje alatt sem változott. Szerencsére a szabadban sportolás a járvány egész ideje alatt engedélyezett volt, így a biciklizés, kocogás, túrázás jó lehetőséget nyújtott a testmozgásra, és mi is éltünk ezekkel a lehetőségekkel.

 

- Sok magyar érintettségű, jelentős sportrendezvény közeleg, de a hétfőn kezdődő budapesti úszó-Eb nem csak az időpontja miatt állhat Önhöz a legközelebb. Mit vár Hosszú Katinkáéktól?

Sz.T.: Azt gondolom, egy hazai rendezésű sportesemény mindig plusz motivációt jelent a sportolóink számára, biztos vagyok benne, hogy szép magyar eredményeket várhatunk a jövő héten kezdődő Európa-bajnokságon is.

 

- Milyen olimpiára számít Tokióban, általában és a magyar sport szempontjából?

Sz.T.: A világ sportélete szempontjából nagyon fontos, hogy sikerül megrendezni az olimpiát. A sportolók felkészülése ugyan kitolódott, de minden segítséget megadtunk ahhoz, hogy a magyar versenyzők felkészülése a körülmények ellenére a lehető legjobb lehessen. Tradicionálisan jól szereplő nemzet vagyunk az olimpiákon, és ez most sem lesz másképp, bár a kvótaszerzési időszak még zajlik, az már most látszik, hogy erős magyar kontingens fogja képviselni hazánkat Tokióban is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is